Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Egyre tudatosabban táplálkozunk

Egyre tudatosabban táplálkozunk

A GFK összeállítása szerint lassan, de biztosan haladunk az egészséges táplálkozás felé. Egyre több folyadékot fogyasztunk, kevesebb édességet eszünk, és tízből hat ember legalább alkalmanként étkezéssel próbálja befolyásolni testsúlyát.

Orientpress,

Egyre több szó esik arról, hogy növekvő mértéket ölt Magyarországon a túlsúlyosság, amely számos egészségügyi következménnyel jár. Márpedig a túlsúly legnagyobbrészt – a rendszeres testmozgás mellett – a táplálkozási szokásoktól, így egyebek mellett az étkezési alkalmak számától, a bevitt élelmiszerek minőségétől és mennyiségétől függ.

Sokkal tudatosabban étkezünk és figyelünk a zöldségfogyasztásra is

Sokkal tudatosabban étkezünk és figyelünk a zöldségfogyasztásra is

Többször kevesebbet

Az adatok azt tükrözik, hogy a táplálkozási szokásokban megjelent a többször keveset elve. Ennek az elvnek a mentén a napi étkezések száma átlagosan háromról négyre nőtt 1989 és 2016 között. A folyamat hátterében az áll, hogy emelkedett a naponta négyszer vagy többször étkezők aránya, így a 25 évvel ezelőtti helyzethez képest 28 százalékkal többen legalább alkalomszerűen tízóraiznak, 34 százalékkal többen pedig legalább alkalomszerűen uzsonnáznak.

„Úgy tűnik, mintha 25 év elteltével elindult volna egy lassú, ám biztos változás a táplálkozási szokásokban és talán a túlsúly, talán a táplálkozás által is befolyásolt megbetegedések elkerülése végett a lakosság is a tettek mezejére lépett. Ez vélhetően köszönhető az egyre erősödő egészségkommunikációnak, illetve az internethez való széleskörű hozzáférésnek” – jelzi Csillag-Vella Rita, a GFK cégvezetője. „Az adatokat elemezve azt láthatjuk, hogy az általános étkezési gyakorlatba átment a többször keveset elve, egyre többen fordulnak az egészséges élelmiszerek, így zöldség és gyümölcs, teljes értékű gabonák, halak felé, valamint bekerült a köztudatba az elégséges folyadékbevitel szükségessége” – világít rá a tendenciákra a szakember.

woman-674977_1920

Még mindig sok édesség eszünk…

Kevesebb édességet eszünk

Így például mérséklődött az édességfogyasztás gyakorisága: 18 százalékkal kevesebben esznek naponta, hetente vagy éppen hetente többször tortákat és süteményeket, 15 százalékkal csökkent az édes kekszeket és rágcsálnivalókat ugyanilyen rendszerességgel fogyasztók aránya. A csokoládéval magukat gyakran kényeztetők aránya is 10 százalékkal mérséklődött.

Ezzel szemben a zöldséget, gyümölcsöt és salátákat naponta fogyasztók köre bővült: a zöldség esetében 22 százalékról 38 százalékra, a gyümölcs esetében 36-ról 46 százalékra.

A cikk még nem ért véget. Az Orientpress oldalán olvasható a folytatás!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Ne magadnak kérj ajándékot karácsonyra! – jótékonysági akció

A közelgő karácsonyra készülődve a Tudatos Vásárlók Egyesülete a jóügyekért.hu portál segítségével kampányt indít a felesleges ajándékok csökkentésére és a...

Close