Együttműködésre vagyunk kitalálva – Pál Feri atya előadása

Egy súlyosan alkoholbeteg nő gyermekét állami gondozásba vették, mivel nem volt alkalmas a gyermek megfelelő ellátására. A nő, miközben tovább iszik, dúl benne a  belső küzdelem, hogy vissza akarja szerezni a gyerekét. Ezért elhatározza, hogy aznap, amikor látogatóba megy a gyermekhez, sosem iszik. Ki értékeli? Senki!

„Mit kellene ezen értékelni, amikor állami gondozásba juttatta a gyerekét? Ez a minimum, hogy nem iszik!” –Mondjuk, sokszor ítélkezve. De ha ez a nő elmegy egy segítőhöz és elmeséli, milyen erőfeszítést igényel ez tőle, de milyen jó, hogy láthatja a gyerekét és hogy a gyerek is józanul láthatja őt, akkor nagyon nagy dolog, ha a  segítő értékeli ezt az erőfeszítést. Ezért fontos, hogy finomra hangolt érzékenységgel vegyük észre és ismerjük el mások jogosultságait, hozzájárulását.
Ugyanígy a párkapcsolatokban is sokszor figyelmen kívül hagyjuk egymás gesztusait, erőfeszítéseit, hajlamosak vagyunk azokat természetesnek venni. Fájdalmas tud lenni, hosszútávon az agresszió megnyilvánulásához vezet. Az agresszió öt típusa közül ma az utolsóról beszélt Feri atya.

Az ötödik típus: agresszió az elhanyagoltság hatására

Ahogyan hozzájárultunk mások jól-létéhez, pozitív és negatív jogosultságaink tudnak kialakulni. Pozitív azzal, ha tettünk valamit, negatív azzal, ha nem veszik számításba. Ha ezeket a jogosultságainkat nem veszik tekintetbe, és ha ezzel nem törődnek, akkor ezek rombolóvá tudnak válni. Ráadásul elszakadnak az eredeti helytől, és az életünk során 20-30-40-50-60-70 év múlva bárki felé beváltjuk ezeket a jogosultságokat. Mint a Feri atya által sokat emlegetetett idős néni, aki 80 évesen így összegezte az életét: „Én is kaptam, én is adtam.” Így kialakul benne valamiféle egyensúly, igaz, a környezete nem hajlandó vele szóba állni. Tehát ez a fajta agresszió abból fakad, hogy nem törődtek velünk, elhanyagoltak, semmibe vettek, nem vettek emberszámba, stb. Ebben az a fájdalmas, hogy nem ott jelenik meg adott esetben, ahol ennek helye van, hanem akár évtizedekkel később bárhol bárkivel szemben igazságtalanságokat szülve. Ez mindig valaminek a tünete. Láthatjuk, hogy ez a fajta agresszió egyáltalán nem hatékony az eredeti cél szempontjából. Tehát azzal, hogy agresszíven válaszolok, egyáltalán nem remélhetem azt, hogy a kapcsolat jóra fog fordulni. Nem arról beszélünk, hogy az agresszió a leghatékonyabb módszer, hanem arról, hogy mi váltja ki. Hogy hogyan függ össze az együttműködés sebződése, ellehetetlenülése az agresszióval.

Miért segítőkész egy baba emberi természeténél fogva?

Nem a szocializáción múlik, sőt. Babakutatások során 18-24 hónapos babákat vizsgáltak. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az együttműködés, a segítőkészség, a másik javára való cselekvés jön-e a babáknak maguktól vagy nem, és ha igen, mikor. 3 fő irányt vizsgáltak: konkrét segítség egy másik embernek, osztozás, és az információadás.

A másfél két éves babák természetüknél fogva segítőkészek

Ha felnőtt nem ér el egy tárgyat, de kifejezi ezt az igényét, a baba segít neki és oda tolja a tárgyat. Ilyen az emberi természet. A kutatók azt vizsgálták, hogy ha elkezdjük dicsérni, jutalmazni, buzdítani ezeket a gyerekeket, az hatást gyakorol-e a segítő attitűdjükre. Kiderült, hogy semmilyen hatást nem gyakorol rá, nem növeli a segítőkészséget. Ellenben egy másik kísérletben bebizonyosodott, hogy akik semmilyen jutalmat nem kaptak, sőt, a felnőtt rezzenéstelen arccal vette tudomásul a gyerek gesztusát, meglepő módon később sokkal nagyobb százalékban segítettek, mint azok a babák, akik jutalmat kaptak. Azért, mert a segítés már egy másfél, két éves gyereknél is önmagát jutalmazó tevékenység. A neuro-biológiai motivációs rendszerünk működésével egybevág.

A gyerek, ha segíthet jól lesz tőle. Így vagyunk kitalálva. Amikor elkezdünk jutalmat kapni érte, nagy baj történik, mert a belső motivációs rendszer egy akadállyal találkozik: az ajándékkal, és ez megakasztja, blokkolja. Az ajándék kevésbé motivál egy 1,5-2-éves gyereket, mint a saját belső motivációs rendszere. Az más kérdés, hogy később, a szocializáció során ezt a magatartást megerősíthetjük, támogathatjuk, de a konkrét jutalom kárára van ennek a motivációs rendszernek. Érdekes, hogy a csimpánzoknál is megfigyelhető ez a magatartás. Anélkül, hogy konkrét hasznuk lenne belőle, segítenek egymásnak. Az ember nevelte csimpánzok a z embernek is segítenek. Azt is bebizonyították a kutatások, hogy a nyugati kultúrában született és természeti népeknél élő gyermekeknél egyformán működik. Tehát nem függ a kultúrától sem, belénk van írva a segítőkészség. 18-24 hónapos kisgyerekek, ha a felnőttet valamilyen baj éri, együttérzésből fakadó aggodalom, nyilvánul meg az arckifejezésében. Ez is a tükör-neuronok működésének köszönhető. Az együttérzés egész kicsi korban megjelenik és motiválja a segítőkészséget, együttműködést.

A főemlősök nem ismerik az információadást, nem adnak egymásnak információt segítségképpen. Ezzel szemben a 1,5-2 éves gyerek megmutatja a keresett tárgyat a felnőttnek, ha tudja, hol van. Ebben az az érdekes hogy nem neki van rá szüksége, hanem a felnőttnek segít vele. Évekkel ezelőtt Feri atya már beszélt arról, hogy a csoportoknak, főleg ahol kialakul a bizalmi légkör, az egyik óriási haszna, hogy olyanoktól kaphatunk információt, akiben bízunk.   Ma nem az a probléma, hogy hozzájutunk-e az információhoz, hiszen olyan kultúrában élünk, amelyben hihetetlen mennyiségű, feldolgozhatatlan mértékű információhoz tudunk hozzájutni, hanem az, hogy kitől származik, vagyis, hogy lehet-e benne bízni. Ezért a bizalmi kapcsolatok értékelődtek föl. Ugyanakkor fontos megbízhatónak lenni és olyan kapcsolatokban lenni, ahol lehet a szavunkra adni, és ebben a közegben fontos és nagy segítség információkat átadni egymásnak. Ez már a 1,5-2 éves gyerekeknél is így van. Ők ezt anélkül teszik, hogy bármi előnyük származna belőle. Nem dicséretért, nem jutalomért. Ez a tevékenység önmagában jutalmazó erejű a belső motivációs rendszer miatt. Tehát nem csak a neuro-biológiai, hanem a lélektani kutatások is megerősítik, hogy együttműködésre vagyunk kitalálva.