Életmentő tudás, amit csak tőled kaphat a gyerek

Felejtsd el a félelemkeltést, a rémmeséket a cukros bácsiról, helyette törekedj a bizalmas, tényszerű kommunikációra, a segítő és támogató háttér biztosítására, valamint a gyermeked testtudatának helyes felépítésére.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abúzus
2019. január 10. Babaszoba
A “Ne állj szóba idegenekkel!” parancsot mindenki ismeri, de a gyerekeknek fontos megérteniük a szabály miértjét is, és ezt nem intézhetjük el csupán azzal, hogy városi legendákkal, rémsztorikkal példálózunk nekik. Annak fényében pláne nem, hogy – ahogy azt több statisztika is bizonyítja – a szexuális zaklatásos esetek nagy részét valójában nem is ismeretlenek, hanem legtöbbször rokonok, ismerősök követik el, sőt, az elveszett gyerekek legtöbbje is elszökik, és nem elrabolják.
Nekünk szülőknek tehát a potenciális veszélyekre való felkészítéskor egy sokkal átfogóbb megközelítést kell alkalmaznunk, amely a félelemkeltés helyett inkább tájékoztatással operál, s elősegíti a gyanús viselkedési jegyek észrevételét és az arra való megfelelő reakciók berögződését. Így a gyerekek gyorsan felismerhetik a veszélyes helyzeteket és felkészült okos döntést hozhatnak ahelyett, hogy ijedtükben esetleg befolyásolhatóvá és védtelenné válnának.
“A legfontosabb, hogy a szülők tisztában legyenek azzal a ténnyel, hogy a gyermekek elleni szexuális zaklatásos esetek elkövetői 93%-ban olyan személyek, akiket a gyermek ismer; rokon, barát, tanár vagy akár edző” – magyarázza Elizabeth Jeglic pszichológia professzor.
“Amikor gyermekeinknek az ismeretlen embereket állítjuk be, mint gonoszt, veszélyforrást, akkor téves képet festünk le nekik. Sokkal fontosabb, hogy megtanítsuk számukra a beleegyezés mibenlétét és azt, hogy senki se érinthesse meg őket az engedélyük nélkül.”

A téma helyes megközelítésének módjai

  • Hangsúlyozd annak fontosságát, hogy mennyire fontos, hogy helyesen mérjék fel a szituációkat, mielőtt cselekszenek. Például, hogy akkor se szálljanak be ismeretlenek autójába, ha azok pont ránk, szülőkre, valamilyen velünk kapcsolatos vészhelyzetre stb. hivatkoznak.
  • Értesd meg velük, hogy a bűnözők ugyanúgy néznek ki, mint bármelyikünk. A kiskorúak ellen elkövetett visszaélések egy harmadát egy másik kiskorú követte el, az esetek 10%-ban pedig az elkövető nőnemű volt.
  • Tisztázd, hogy a veszélyt nem csak az ismeretlenek jelenthetik, hiszen a gyermekmolesztálási eseteket 93%-ban olyan felnőttek követik el, akik a gyermekek és gyakran a család számára is ismertek.
  • Tanítsd meg, hogy a beleegyezésük kulcsfontosságú. A gyerekeknek meg kell érteniük, hogy ők kontrollálják, ki az, aki igen, és ki az, aki nem érintheti meg őket, és bármikor kiléphetnek egy olyan szituációból, melyben rosszul vagy veszélyben érzik magukat.

A bejegyzés itt folytatódik.