Életre szóló hatása lehet egy-egy szülői reakciónak
Gyerekkori tapasztalataink hatására könnyen olyanná válhatunk, mint a csengőre nyálát csorgató kutya: úgy reagálhatunk egy helyzetben, hogy azt hisszük, tudjuk, mi fog történni, pedig valójában nem. Ez pedig könnyen zavart okozhat a társas kapcsolatainkban.
Akinek kutyája van, az tudja, hogy egy finom falat láttán az állatnál könnyen beindul a nyálelválasztás. Vannak persze kivételek, de ha egy igazán finom húst lóbálunk előtte, akkor elég nagy a valószínűsége, hogy megkívánja. De magunkon is tapasztalhatunk hasonlót, amikor összefut a szánkban a nyál egy ízletes tál étel láttán.
A 19. század végén egy orosz tudós, Ivan Pavlov a kutyák reflexeit tanulmányozva rájött, hogy ez a nyálelválasztás akkor is beindul, ha az őt etető személy ennivaló nélkül közelít a kutya felé, a jelenséget pedig elnevezte kondicionált válasznak, írja a Psychology Today. (Ezt csengővel is kipróbálta, és azzal is működött, vagyis az ennivalót megelőző csengő hangjára elkezdtek nyáladzani a kutyák.)
Ugyanezt a viselkedést otthon, a saját kutyánkon is megfigyelhetjük, amikor azt látjuk, hogy már akkor lelkesedik az ennivalóért, amikor még csak az etetéshez készülődünk. A fejében ugyanis összekapcsolta a viselkedésünket (pl. a tál elővételét) a vacsorával, és akkor is így fog viselkedni, ha valójában nem is adunk neki enni, csak úgy teszünk, mintha.
Érzelmeket is lehet kondicionálni
Ez a fajta kondicionálás az embereknél, az érzelmek szintjén is működik, és a gyerekkori tapasztalataink öntudatlanul befolyásolhatják a jövőbeli viselkedésünket a különböző szituációkban. Például, ha a szüleink lelkesek és bátorítóak voltak, amikor járni tanultunk, akkor pozitív érzéseket társítunk ehhez a folyamathoz. Ám ha a szüleink ebben a helyzetben dühösek voltak, amiért jobban kell ránk figyelni, és ezért megszidtak, esetleg meg is ütöttek, akkor felnőttként könnyen felzaklat minket az, ha valamilyen új fizikai tevékenységet próbálunk ki. Míg ha a szüleink attól féltek, hogy elesünk, és ezért inkább mindenhova cipeltek, akkor azt kondicionálták belénk, hogy az új dolgoktól félni kell.
Ahogy a gyerek növekszik, ezek az érzelmileg kondicionált események újabb megerősítéseket kapnak, és így a személyiségfejlődésre is hatással lesznek. Ráadásul olyan mélységben képesek beépülni, hogy aztán se a gyerek, se a szülő nincs tudatában annak, hogy mi miért történik.
Ez a fajta érzelmi programozás kapcsolati konfliktusokhoz vezethet, mert a viselkedés automatikusan és reflexszerűen történik, mint Pavlov kutyáinál a nyálcsorgatás. Nem gondoljuk végig a szituációt, és azt, hogy mi történik a másikkal, hanem úgy viselkedünk, ahogy az gyerekként belénk égett.
A cikk itt folytatódik.
Fotó: Pixabay
