Elfelejtettük, hogyan legyünk anyák?

Abban minden szakértő egyet ért, hogy a csecsemő, illetve a kisgyermek életének első évében meghatározó szerep jut az édesanyának. Abban azonban már nem feltétlenül egyeznek a vélemények, hogyan lehet “okosan” szeretni, azaz egyszerre biztonságot nyújtani a törékeny, épphogy megszületett élet számára, egyszersmind felkészíteni őt a nem is olyan távoli önállósodásra. Földi Rita pszichológus, a Budapesti Károli Református Egyetem oktatója a Családháló kérdésére elárulta, fontos az ösztönösség, főleg az első időkben. Ám napjainkban sajnos jellemző, hogy elfelejtettük, hogyan legyünk anyák, és megfelelő minta hiányában nem működik olyan jól az “elengedés”, mint a régi időkben, például a természeti népeknél.

Hogyan is látja az első év jelentőségét egy pszichológus, aki több kutatást is végzett a témában, s nem mellesleg maga is többszörös anyuka, illetve nagymama? Földi Rita a Születés Hete megnyitóján tartott előadást a témáról a zuglói Varázskert BabaMama Házban.  Saját bevallása szerint ilyen fiatal korosztálynak még sosem beszélt – hiszen az eseményen nem csupán az érdeklődő anyukák, de porontyaik is megjelentek: volt, aki lelkesen rohangált, vagy éppen uzsonnázott, mások kúsztak-másztak a kötetlen beszélgetésbe torkolló esemény idején, néhány kisgyerek pedig élénken érdeklődött az előadás iránt, s lelkesen hallgatta a szakértőt játék közben. A színes helyszín és az ismerős terep az anyukákat is ellazította, akik így bátran kérhettek “első kézből” tanácsot a gyereknevelés kritikusabbnak számító kérdéseiben is (bilire szoktatás, meddig szoptassunk?). Azt is megtudhatták, hogy – noha a korai gyerekkor, különösen az első pár hónap szorosan összefügg a baba személyiségének fejlődésével – nem kell tökéletes anyának lenni, elég “elégnek lennünk” kisbabánk számára.

Miért is olyan fontos az első év?

Nem drákói szigorúsággal kell felelőssé tenni az édesanyákat mindenért, de tény, hogy szerepük az elő pár hónapban óriási a csecsemő életében – ekkor ugyanis szinte kizárólagos a kapcsolat az édesanya és a kisbaba között – mutatott rá a pszichológus, aki azt is elárulta, hogy a biológia születés nem egyenlő a pszichológiai én megszületésével. A kicsi személyiségének differenciálódása még nem indul meg, ilyenkor továbbra is az édesanya testének a részeként létezik, így ami jó nekem, jó neki is. A baba csupán két dolgot észlel, az abszolút jó és abszolút rossz fogalmát. Előbbit a megfelelő emésztés (tele pocak, problémamentes ürítés) utóbbit az éhség illetve fájdalom alkotja. Mivel ezek főként belső szervekkel összefüggő dolgok, a kicsi számára még nem különül el a külső és belső valóság sem, egységes egészet alkot az anyával és környezetével. A jó testi közérzet általános attitűddé válhat, és kihat arra is, hogy később mennyire tudunk elégedettek lenni az életünkkel, vagyis hogy számunkra a pohár félig tele vagy félig üres lesz – vélte Földi Rita. Mint elmondta, a tele pocak hatására a kicsi teste endorfint termel, így tényleges eufóriát okoz a jóllakottság. Ilyenkor tehát a testi állapot képezi az én alapját egy másik nagyon fontos tényezővel együtt, ami az édesanya tükröződő figyelme. Az anyuka saját érzelmi reakciói, az attitűd, ahogyan a kisbabához fordul, pontosan a baba-mama egységnek köszönhetően beépül a kicsi személyiségébe: ha törődnek velem, fontos, szerethető vagyok, de ha “anyu mindig mérges”, nem lehetek jó, elfogadható, ami később súlyos önértékelési zavart, depressziót is okozhat.

Hogyan tehetjük értékessé a kapcsolatot?

Ezért nagyon fontos, hogyan tükrözi vissza az édesanya a baba jelzéseit. Meg tudja-e például különböztetni a különböző sírásformákat, hiszen a gyerek nem ugyanúgy sír, ha éhes, fájdalma van, fáradt, vagy csak simogatásra vágyik – ez a beszéd megjelenése előtti kommunikáció első formája. Hogy mennyire tudja ezeket szétválasztani az anya, a kifejezheti a gyerek felé irányuló figyelmét. Noha mindez csupán a metakommunikáció szintjén zajlik, a törődés által kiváltott érzelmeket a baba beépíti, önmagára vonatkoztatja, s az anyai empátia az önértékelés alapjává válik. Ezért nem mindegy, hogy egy nő milyen élethelyzetben van a gyermeke születésekor, és az sem mellékes, mennyire érett az anyaságra. Fontos, hogy ne azt nézze, mit vesz el tőle a gyermek (szabadidő, barátok, munka terén) hanem azt nézze, hogy ő mit tud adni a babának.

A kiskori gondoskodás a szülői minta alapja

Amit a csecsemő ebben a kezdeti időszakban megkap, az válik később a szülői minta alapjává – mutatott rá a pszichológus, hozzátéve, hogy a megfelelő minta hiányát jól látni az állami gondozott gyerekeken. Tévhit, hogy a csecsemő ahhoz kötődik, aki táplálja – szögezte le a szakember, majd elárulta, kísérletek bizonyítják, hogy a babának az a fontos, aki biztonságot jelent számára. Ez az érzelmi viszony lesz később az összes többi szociális kötődés (barátság, párkapcsolat) alapja, nem szerencsés azonban, ha az anya a gyerek minden kívánságát ki akarja elégíteni. Az individuum fejlődésének megindulásához ugyanis szükségesek a minimális frusztrációk – mutatott rá Földi Rita, hozzátéve hogy a környezethez való alkalmazkodásra mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy később ne legyen gondja a társadalomba való beilleszkedéssel. A túlaggódás – ha a gyerek igényeinek szinte elébe megyünk – nem szolgálja ezt a fejlődést, ezért csupán az első hat hónapban kell hangsúlyozni a teljes anyai “odaszentelődést”.

6-8 hónapos kortól ugyanis eltolódnak a szerepek: a baba számára a külvilág, a simogatás, a mozgás, az agy további fejlődését segíti elő. Ekkor a pszichológiai én megszületését már az szolgálja jobban, ha a mama mindenható szerepe megszűnik. Így a gyerek közelít a valósághoz, hiszen ott sem minden úgy történik, ahogy mi akarjuk. A szakember úgy látja, egy éves kor után ezért nem célravezető például az éjszakai szoptatás. Földi Rita ugyanakkor rámutatott, a korai időszak legnagyobb eredménye, hogy a gyermekben kialakul a bizalom a szülők felé, ami egyben az önmagunkba vetett bizalom alapját is képezi. Ez a kapocs lehetővé teszi a későbbiekben, hogy a gyerek nyugodtan kiengedje a szülőt a látóköréből, mert nem fél az elvesztésétől. Kialakul továbbá a tudat, hogy én meg a másik ember két külön személy vagyunk, erről szól a kicsik által nagyon kedvelt kukucs-játék is. Sok pszichológiai kórkép, a nárcisztikus sérülések, az üldöztetéses gondolatok, sőt még a depresszió is ebben a korai időszakban átélt traumákra vezethetők vissza – utalt rá a szakember. Az anyai odaszentelődés az első másfél évben a legfontosabb, utána a gyerekek egyre jobban vágynak a kortársaikkal való találkozásra – összegzi az elhangzottakat Földi Rita, aki kérdésünkre válaszolva azt is elárulja, hogy szülőként  fontos az ösztönösség, főleg az első időkben. Régen, a vidéki “Mari néni” még magától tudta, hogy körülbelül egy évig jó szoptatni, ám napjainkban túl sok az információ. Sajnos jellemző, hogy elfelejtettük, hogyan legyünk anyák, és megfelelő családi minta hiányában nem működik olyan jól az “elengedés” sem.

Cikkünk hamarosan folytatódik. Az előadás második részében Földi Rita az édesapák szerepéről, a testvéri viszony ellentmondásairól beszélt, de érintette a bilire szoktatás, illetve a szoptatás elhagyásának témakörét is.

Czefernek Léna