Elhízáshoz vezethet, ha korán kap antibiotikumot a csecsemő

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. augusztus 22. Gyarmati Orsolya

Elhízott gyerekek lehetnek azokból a csecsemőkből, akik öthónapos koruknál korábban kapnak antibiotikumot – állapították meg amerikai kutatók.


“Az elhízásra általában olyan járványként tekintünk, amely az egészségtelen étkezésen és a mozgáshiányon alapul, ugyanakkor egyre több tanulmány eredménye sugallja, hogy a helyzet ennél összetettebb” – magyarázta kutatásaik hátterét Leonardo Trasande, a tanulmány egyik szerzője, a New York-i Egyetem orvosi karának munkatársa.


Emésztőrendszerünk baktériumai alapvetően fontos szerepet játszanak abban, ahogyan a tápanyagok testünkben felszívódnak és hasznosulnak. Az antibiotikumok az egészségre veszélyes baktériumokon kívül elpusztítják a bélflóra, a “jó” baktériumok egy részét is, és ezen keresztül befolyásolják az anyagcsere-folyamatokat, a tápanyagok felszívódását. Az International Journal of Obesity című szakfolyóiratban most közzétett tanulmány eredménye újra felhívja a figyelmet a potenciális veszélyekre, melyeket az antibiotikumok használata – különösen a gyerekeknél – okozhat. Korábbi tanulmányok kezdeti eredményei a bélflórában bekövetkezett kóros változásokat kapcsolatba hozták már az elhízással, a gyulladásos bélbetegségekkel, az asztmával és más állapotokkal, ugyanakkor közvetlen, ok-okozati összefüggést eddig nem sikerült feltárni.


A mostani vizsgálatba 11 532 gyereket vontak be, akik Nagy-Britannia Avon régiójában 1991-ben és 1992-ben születtek, és részt vesznek egy hosszú távú egészségügyi tanulmányban. Az elemzés azt mutatta, hogy 7 éves korukban nagyobb volt a testtömegindexük (BMI) azoknak a gyerekeknek, akik 5 hónapos koruk előtt antibiotikumot kaptak, mint azoknak, akik nem. A csecsemők 10 és 20 hónapos kora között még kicsi volt a különbség, de 38 hónapos korukra a korán antibiotikummal kezelt gyerekek 22 százalékkal nagyobb valószínűséggel lettek túlsúlyosak. Azt, hogy az életkornak nagy jelentősége van a későbbi következmények szempontjából, az is mutatta, hogy azoknál a 7 éves gyerekeknél, akik 6 és 14 hónapos korukban kaptak antibiotikumot, nem találtak többletsúlyt az átlaghoz képest. A 15 és 23 hónapos koruk között antibiotikummal kezelt gyerekek 7 éves korukra némiképp nagyobb valószínűséggel lettek túlsúlyosak, ám a kutatók ezt a különbséget nem találták szignifikánsnak. “A gazdák már évek óta tudják, hogy az antibiotikum nagyszerűen segíti őket abban, hogy piacra szánt szarvasmarháik súlyosabbak legyenek” – emlékeztetett Jan Blustein, a tanulmány társszerzője.