Eltűnt a feleségem!

Legutóbbi cikkemben arról a klasszikusnak mondható helyzetről írtam, amikor a családalapítás alatti években a házaspárok eltávolodnak egymástól. Az anyákat beszippantja az anyaság csodás, ámde meglehetősen új és váratlan kihívásokkal tarkított világa, és bizony sokkal kevesebb idejük jut férjeikre. A férjek egy ideig türelemmel viselik új életüket, de aztán követelnék vissza a régit, ami csak nem akar visszajönni. Ilyenkor márpedig elindul a lavina. A házaspár elkezd távolodni egymástól, apa egyre többet marad távol otthonról, mert egyszerűen nem jó neki otthon lenni. Az anyák begubózódnak a saját kis új világukba és sokszor csak későn veszik észre, hogy már más is „bekúszott” a kettejük életébe.

Azt az írásomat az egyik kliensünk (kisgyerekes anya, feleség) által hozott mondattal indítottam: „Nem várt meg a férjem! Meg kellett volna várnia, de ő nem várt meg engem!” Ebben a cikkemben a másik oldal lesz a címzett: az anyákat szeretném megszólítani, és ezzel a mondattal kezdeni: „Eltűnt a feleségem! Adjátok vissza a feleségemet! Beszélek hozzá, de ő nem hall meg és nem ért meg engem!” Már akkor tudtam, hogy veszélyes vizekre evezek, amikor eldöntöttem, hogy ezt oldalt is megírom. Valószínűleg sokaknál „ki fogja verni a biztosítékot” ez a cikk és sok-sok anya ellenségként fog tekinteni rám a mondandóm miatt. Ezzel a tudattal ültem le a klaviatúra fölé, de azért merem mégis tiszta lelkiismerettel cikkbe foglalni a gondolataimat, mert magam is feleség és háromgyermekes anya vagyok.

Hol volt, hol nem volt, élt egy szer egy boldog házaspár…

Szerették egymást és szerelemből házasodtak. Az életük egyszerűen tökéletes volt. Még a ködös, hideg, téli reggeleken is rózsaszín volt a világ és minden nehézség legyőzése gyerekjátéknak tűnt, hiszen ott voltak egymásnak. Az élet boldog volt úgy, ahogy volt. Egy álmuk volt már csupán, hogy szerelmük kiteljesedéseképpen gyermekük szülessen. Meg is fogant az új élet és következett 9 hónap izgalmas és örömteli várakozás. Bár azt gondolták, hogy a boldogságuk már nem fokozható, a tökéletes életük még tökéletesebb lett. Bár fogalmuk nem volt, valójában mit is várnak és mit is vállalnak, de várták, és ez így is van jól.

Aztán eljött a pillanat, amikor a szerelmespárból család lett és még a tökéletes élet is képes volt szintet lépni egy még tökéletesebb dimenzióba. Megérkezett Ő! Pici volt és törékeny, gyönyörű, csodaszép, édes, ennivaló, egyszerűen tökéletes. Az érzésre nincs szó, mert a szeretetnek olyan túlcsordult szintje ez, amiről nem lehet se beszélni, se írni, úgyse képes semmi érzékeltetni a valóságot.

Aztán valami furcsa, de leginkább váratlan történt. Ez a gyönyörű, csodaszép, édes, illatos, imádnivaló kis szeretetbomba nem akart aludni éjjel. Nappal sem. Fájt a hasa, vagy épp csak próbálta szegény kis drága szokni a kinti világot. Sose tudjuk meg pontosan, de sírt, csak sírt, és fájt és szúrt és feszített és büfizett, és nem szopizott, vagy épp túl sokat szopizott, fejlődési ugrása volt, vagy épp idegrendszeri fejlődése, vagy fázott, vagy melege volt, vagy fogzott, vagy csak mindig ölben szeretett volna lenni. Hogy miért? Csak! Mert ő egy pici baba! Az élet felfordult! Teljesen! Nem volt többé alvás. De nemhogy alvás nem volt, nem volt többé se éjjel, se nappal. Az anyák oldalát a múltkori cikkemben leírtam.

Szögezzük le, hogy az anyák teljesítménye és leterheltsége emberfeletti ezekben az időszakokban, de következzenek most az apákat megérteni vágyó sorok. Mielőtt belemennék a részletekbe, mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy a „mai apák” teljesítménye lenyűgöző! Az apák manapság olyan szinten veszik ki a részüket a gyerekek körüli teendőkből, hogy dédszüleink, nagyszüleink csak úgy pislognak le ránk a felhők közül. Régen a gyerek az asszony dolga volt és ezt kérem szépen nyugodtan lehet szó szerint érteni. A mai apák éjszakáznak, büfiztetnek, pelenkáznak, öltöztetnek, sétáltatnak, etetnek, itatni, mindent csinálnak. Anyaként, ha őszinte akarok lenni, elképesztően nagy segítséget adnak a mai apák, és mellettük egész biztosan jobb és könnyebb anyának lenni, mint 60-70-80 évvel ezelőtt.

De mégis, jól van-e ez így? Nincs! (Na, most leszek ellenszenves…)

Félreértés ne essék, az apák igenis segítsenek, ahogyan csak tudnak, mert nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy a nők élete is megváltozott az elmúlt évtizedekben, és 100x több a feladat, mint régen volt. Nem is menne egyedül. De! Az apák apák! Az apák férfiak! Nem nők, hanem férfiak! És mit csinálnak a férfiak? Hát vadásznak! Levadásszák a vadat, hazaviszik a családnak és ezzel életben tartják az övéiket. Mindeközben az anyák biztosítják az otthon melegét, szeretetét és nevelik a gyerekeket. Ez a kiindulási pont. Kiindulási pont!

Mindezt pedig azért szükséges tisztázni, mert miközben természetesnek kéne lennie, hogy az egyik segíti a másikat, valahogy meg kell találni azt az egyensúlyt, hogy mindenki tudjon a neki teremtett szerepénél maradni! (Ezen a ponton szeretném leszögezni, hogy jelen cikkemben egy klasszikus, kisgyerekes családról írok, és persze mindig vannak kivételek. Azt pedig főleg fontos leszögeznem, hogy természetesen nem szeretném jelen soraimmal az anyákat a tűzhely mögé parancsolni, se a pelenkák közé bebetonozni örök életükre!)

Szóval nézzük a férfi oldalt. Megszületik a várva várt pici baba. Amennyiben apa munkavállalói jogviszonyban van, úgy megkapja az ilyenkor neki járó öt apa-napot. Ez jogi értelemben nézve szabadság, gyakorlatilag viszont távolról sem az. Hazahozza a családot a kórházból, mindenben segíti és támogatja az anyát, ellátja a testvéreket, végzi a háztartással kapcsolatos feladatokat, egyszóval viszi a hátán a családot minden olyan területen, amire az akkor még frissen szült anya nem képes. Közben rá-rá pillant a céges emailekre és igyekszik telefonon tartani a ritmust. Ha az apa vállalkozó, a helyzet sokkal rosszabb, mert mint tudjuk, a „sajátban” nincs szabadság. Ha az apa nem dolgozik, akkor pénz sincs, a saját vállalkozásban nincs megállás. Aztán eltelik a „szabi” (viccnek is rossz a terminus) és az apának vissza kell állnia a mindennapi munkába. Kéne, mert hogy a helyzet minden, csak nem mindennapi egy frissen szült anyával, egy újszülöttel és a totyogó kistestvérekkel.

Mit várnak ilyenkor az anyák az apáktól? Legyen pénz, mert az ugye kell, de azért jó lenne egy picit több, mint volt, hiszen eggyel bővült a létszám. De a több pénz mellett azért apa érjen haza előbb, hiszen újszülött van a házban. Legyen mindemellett telefonon is elérhető a nap 24 órájában, munka közben is, mert anya otthon van egyedül a gyerekekkel, majd szétszakad és jólesne néhány felnőtt szót váltani, értelmesen. Ha apa este hazaér, másodpercek tört része alatt változzon dolgozó férfiból apává, még a küszöbön vegye át a gyerekeket, ne pazarolja átöltözéssel az időt! Mindezt mosolyogva tegye, mert nem ő volt egész nap a gyerekekkel, ő „csak” dolgozott, nincs miért fáradtnak lennie. A hazaérkezést követő maximum 7 percen belül őszintén érdeklődő tekintettel kérdezze meg, milyen napja volt a feleségének, és amennyiben a válasz negatív, akkor mosolyogva, támogatva, minimum egy nagy ölelés és csók társaságában rántson elő a zsebéből minden problémára megoldási javaslatokat. Legyen megértő az anyával és természetesen türelmes a gyerekekkel is! Ne kiabáljon, ne legyen ingerült, feszültséget nyomokban se tartalmazzon a jelenléte, mert ő bizony egész nap nem volt itthon, „csak dolgozott”. Ennek megfelelően kisimultan, kipihenten, kedvesen, támogatóan, humorosan folytassa az otthoni műszakot 10-12 óra munka után.

Ez az elvárás tökéletesen irreális! A férjek ugyanis ezekben az években egy személyben tolják a család szekerét. Mindez pedig kimondhatatlanul nagy és nyomasztó felelősség. Ha elrontják vagy nincsenek eléggé a toppon, akkor borul az egész rendszer! Mert se a főnököt, de a saját ügyfélkört sem érdekli az, hogy az apa éjjel nem aludt, mert anyának mellgyulladása volt, és amíg fejt, addig apa a lefejt tejjel etette a babát. Az sem érdekel senkit, hogy apa a „minden gyerek hisztizett” reggelből esett be a munkahelyére! Senkit semmi nem érdekel, miközben igenis hatalmas változások mennek ilyenkor végbe az apák életében is. Senki nem foglalkozik azzal, hogy rájuk otthon nem marad idő! Senki nem foglalkozik azzal, hogy az ő munkahelyi problémáikat átbeszélni már-már a luxus kategóriába tartozik. Senki nem foglalkozik azzal, hogy a feleségeik hosszú időn keresztül nőként sokszor elérhetetlenek és sok esetben ezzel teljesen megszűnik a kapcsolat férfi-nő dimenziója. Egy dolgozó és közben otthon is segítő és támogató apa teljesítménye emberfeletti! Az apák mentálisan, idegileg, agyilag és lelkileg egyaránt hatalmas stressznek vannak kitéve, miközben mindennek hatalmas tétje van. Ha apa elszúrja, nincs egzisztencia, felborul a család!

Drága férjek! Nem könnyűek ezek az évek, és irgalmatlanul nehéz tud lenni az élet egy lestrapált kisgyerekes anya oldalán, egy újszülöttel és még néhány totyogóval. Nagyon nehéz és nagy teher lehet egy személyben a család egzisztenciáját biztosítani. Rengeteg álmatlan éjszakátok lehet annak érdekében, hogy biztosítsátok az élet alapvető feltételeit! Tudjuk, hogy értünk, a családotokért dolgoztok! Nagyon nagy szükség van rátok és olyan jó, hogy vagytok! 

Drága feleségek! Szeressétek és támogassátok a férjeitek! Egyszerre próbálnak ugyanis támogató férjetek, gyengéd szeretőtök és a legjobb barátotok lenni! Közben próbálnak türelmes apák lenni, a munkában pedig eltaposhatatlan oroszlánok! Hatalmas és szinte lehetetlen feladat! Legyetek elérhetőek a férjeitek számára!

Na, és mi a megoldás? 

Olyan egyszerű! Amint a múltkor már írtam: „Ha egy Anya meg van becsülve a férje által anyaságában és nőiességében, akkor királynőnek fogja érezni magát. Az a nő, akit szeret a férje, az ragyogni fog!” Ezt a gondolatot folytatva: az a férj pedig, akit férfiként kezel a felesége, képes lesz megmaradni nagybetűs férfinak. Ezt ne felejtse el senki! 

Drága feleségek és anyák! Ne keverjétek össze a szerepeket! Hagyjátok férjeteket férfinak lenni és tietek lesz az egész világ! 

(A szerző párkapcsolati mediátor.)