Elvárások útvesztőjében

Meg akarok felelni a szüleimnek. Mindenbe beleszólnak, soha nem elégedettek velem. Miért halljuk ezt nagyon gyakran felnőtt emberektől, akik maguk is szülők?

Számtalan oka van persze, soha nem jó csak az egyik felet vizsgálni. Ha ezt tennénk, könnyen azt mondhatnánk, hogy erőszakos, kielégületlen szülők túlzott igényeit lehetetlen kiszolgálni. A másik oldalról pedig: hogy lehet valaki olyan gyenge, hogy felnőtt létére a szüleinek akar megfelelni? Mindkét megközelítés lehet érvényes egyszerre, sőt jellemzően együtt jár. De nézzük a harmadik oldalt: az elvárásokat.

Azt akarom, hogy…

Szakmámból fakadóan nagyon sok emberrel beszélgettem már. Sokszor előkerül a gyerekkor témája, és persze a szülőkkel kialakult viszony. Egyes családokban folyamatosan és kimondva jelen voltak az elvárások a gyerekkel szemben (“jól kell tanulnod”, “engedelmeskedned kell”, “rendet kell tartanod, mert ha nem..”) úgy, hogy ha nem tartotta be, büntetésre vagy szeretetmegvonásra számíthatott. Máshol nem voltak állandóan kimondva, de főleg nem volt “mert, ha nem, akkor nem vagy jó, nem szeretlek, büntetést érdemelsz”.