Énekléssel a bensőséges szülő-gyermek kapcsolatért

„A Te hangodat ismerem” perinatális zenei program kifejlesztői a koraszülött intenzív osztályon segítenek kialakítani a kötődést az aggódó szülők és az inkubátorban küzdő csecsemő között.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2016. október 17. Családháló

A kötődés kialakítására pedig nagy szükség van ezekben az időkben, mert egy gyermeknek a biztonságérzete a szülők hangjától, érintésétől és fizikai jelenlététől alakul ki. A lelki fejlődés kialakulásában segítenek a zenei program önkéntesei, akik a Gróh Ilona által létrehozott „Ringató” módszer alapján kezdtek dolgozni a kórházakban.

A Te hangodat ismerem” nevelési program a babák mellett a szülőknek is hatalmas lelki támaszt nyújt, ráadásul felébreszti bennük a szülői ösztönt, ami nem biztos, hogy kialakul, ha az első időszakban alig érintkezhetnek a babájukkal.

Fotó: jubileum.ujeuropaalapitvany.hu

Orvosi vizsgálatok is alátámasztják, hogy a beteg újszülöttekre az énekszó és hangszerjáték pozitív biológiai hatással bír, amelyek mérhetőek is: optimalizálódik a légzésszám, a szívfrekvencia, gyorsabb a testtömeg gyarapodás – olvasható az Új Európa Alapítvány honlapján. A foglalkozások 10-15 perces időtartamban zajlanak és az önkéntesek csak akkor énekelnek vagy mondókáznak, ha arra a szülők nyitottak. Van, aki csak hallgatja a zenét, van, aki maga is bekapcsolódik az éneklésbe.

Az alapítvány önkéntesei rendszeresen látogatják a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Újszülött Intenzív Osztályát, de jelen vannak a Péterfy Kórházban is, valamint Kecskeméten, Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Veszprémben, Tatabányán és Székesfehérváron a megyei kórházakban és az egyetemi klinikákon.