Esendőségünk és egymásra utaltságunk – Pál Feri atya gondolatai

Hellinger gondolatával indította elmélkedését az atya keddi előadásán, aki szerint akkor működik egy kapcsolat, ha a férfi elismeri, hogy szüksége van a nőre, és a nőnek a férfira. Kölcsönösen fel kell ismernünk és el kell fogadnunk egymás gyöngeségeit, és ki kell fejeznünk a saját esendőségünket.

Rá kell jönnünk ahhoz néhány dologra, hogy elégedett párkapcsolatban tudjunk élni. Be kell látnunk, hogy senki sem szeret minket úgy, ahogy arra szükségünk lenne, mivel mi emberi módon, gyarlón tudunk csak szeretni. El kell fogadnunk, hogy az élet nem adhat meg mindent. Bár nem tudunk egész életet élni, az életünk lehet még teljes. Fel kell ismernünk továbbá, hogy nem leszünk sosem tökéletesek.

A kapcsolat fejlődése során három fázison megyünk keresztül:

Először realitás-vesztéssel indulunk, ilyenkor inkább a hiedelmeink dominálnak. Ezután összetörik a pozitív kép, előtérbe kerül a realitás, de háttérbe kerül a spiritualitás. Ekkor nagyon sok mindent megkérdőjelezünk. A harmadik lépcsőfokon többletspiritualitáshoz jutunk. A spiritualitás a realitás részévé válik, a kettő kölcsönösen átjárja egymást.

A teljességet meg tudjuk ragadni élményszerűen, a jelen pillanatban élve. De ebből a gondolkodásból hiányzik a perspektíva. Egészen más a teljességet hosszabban, akár egy életre szólóan megélni. Isten a teljességet időben elosztva adja nekünk, ezért nagyon fontos a múlt – jelen – jövő megfelelő szemlélete.

A múlt erőforrás, ha felfedezzük, hogyan volt jelen az Isten, hogyan szeretett minket életünk különböző állomásain. Isten megmutatkozott az emberi kapcsolatainkban is.

A jelenben meg kell vizsgálnunk, hogyan van Isten jelen, mire késztet, mit lát bennem értékesnek.

Ha pedig a jövőbe tekintünk, meg kell fogalmaznunk, mi a reményünk, milyen bizonyosságunk van, mit akarunk elérni.

Ha nem a teljességet szemléljük, akkor mindig a kapaszkodót keressük, vagy az erőt kérjük, hogy megragadhassuk. Pedig mindannyiunk életében van olyan, hogy egyáltalán nincs kapaszkodó, vagy erő. Ilyenkor éljük át, hogy tart minket valaki.

A teljesség kibontakozása az, hogy rájövünk, a másik ember az Istenhez vezető út maga.

Az atya az előadás vége felé tovább folytatta a múltkor megkezdett gondolatmenetét a hiedelmeinkről.

Gyakran panaszkodnak párok, hogy szerintük a másiknak csak kis erőfeszítésébe telne, hogy megváltozzon. Sokszor a kicsinek tűnő dolgok mögött nagyobb problémák rejtőznek.

A következő tévedés az, hogy amikor a társunk minket kritizál, neki egyáltalán nincs igaza. A kritikában mindig van valami, amit érdemes meghallani, gyakran a ki nem fejezett érzések húzódnak mögötte.

Sokszor hisszük, hogy tisztában vagyunk azzal, mire van szükségünk. Ha ez tényleg így lenne, nem bántanánk meg soha senkit.