Ezen múlik a gyerekek érzelmi intelligenciaszintje

A kisgyermekek még nem urai érzelmi életüknek, de nagyon sokat segíthetünk nekik abban, hogy idővel egyre ügyesebben felismerjék, és meg tudják nevezni saját érzéseiket, illetve meg tudják nyugtatni magukat.

beszélgetés
2018. szeptember 20. Babaszoba
Az érzelmi intelligencia mértékét a gyerekek érzelmi életének kiegyensúlyozottsága, illetve az határozza meg, hogy mennyire urai az érzelmi életüknek. Természetesen ne várjuk két-hároméves korban, hogy gyermekünk élete dühkitörésektől, hisztiktől vagy egyéb, sokszor irracionális, intenzív érzelmi hullámzásoktól mentes legyen: a düh, a harag, a szorongás vagy a félelem is természetes érzelmi jelenség, vagyis nem a kikerülés vagy az elfojtás a cél.
De ha a gyermek jobban kézben tudja tartani az érzelmeit, ha megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát, miként értelmezze más emberek érzéseit és alakítson ki szorosabb kapcsolatokat a kortársaival, akkor tudni fogjuk, hogy érzelmi intelligenciája fejlett, amiből ő és a környezete is csak profitálni fog.
A mai felfogás szerint mindez erőteljesen befolyásolható a korai életszakaszban, a családnak pedig kulcsszerepe van a folyamatban. Valójában az érzelmi intelligencia formálása már csecsemőkorban megkezdődik: igen fontos visszajelzést jelent ugyanis, ahogyan a szülők a baba igényeire, mindenekelőtt a sírására reagálnak. Amikor pedig a gyerekek már nagyobbak lesznek ahhoz, hogy beszélhessünk velük az érzéseikről és mindennapos gondjaikról, a következőket érdemes észben tartani, illetve megpróbálni.
Igyekezzünk észrevenni a gyermek érzelmi változásait. Ebben a korban még nem képes úgy átadni a problémái lényegét, mint amikor már iskoláskorú lesz, így olykor érdemes nekünk átgondolni helyette, hogy mi és miért nyugtalaníthatja. Nem kap meg valamit? Megváltozott valami a mindennapjaiban? Megijedhetett valamitől, amit hallott vagy látott? Félreértett valamit? Érdemes például figyelni, hogy miket mond szerepjátszás közben, amikor sokkal több minden előbukhat belőle, mint egy direkt beszélgetés során. Ha pedig úgy látjuk, hogy a mi hibánkból érzi rosszabbul magát, akkor ne habozzunk elnézést kérni!
A negatív reakciókat is tekintsük lehetőségeknek, melyek alkalmával lényeges tudást adhatunk át gyermekünknek arról, hogyan kezelheti az érzelmeit (miképp nyugtathatja meg magát, milyen ártatlan dolgok lehetnek a sokszor ijesztőnek tetsző jelenségek mögött, és így tovább).
A bejegyzés folytatásához kattints.