Foltok, hólyagok a bőrön – melegkiütés vagy napallergia?

Csecsemőknél, kisgyerekeknél gyakori, de felnőtteknél sem ritka, hogy a nagy melegben piros kiütések, hólyagocskák jelennek meg a bőrükön.

bőrgyógyász
2019. július 24. Dermatica

 Dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza segít megkülönböztetni a melegkiütést a napallergiától.

Miért olyan gyakori a kicsiknél a melegkiütés?

A miliaria, vagyis a melegkiütés meglehetősen gyakori bőrtünet gyerekeknél, csecsemőknél, ugyanis az ő hőszabályozásuk nem olyan fejlett, mint a felnőtteké, és emiatt a hőség hatására könnyen eltömődnek a verejtékmirigyeik. Ha pedig ebben a meleg és nedves környezetben a baktériumok is elszaporodnak, szinte törvényszerűen megjelennek a piros foltok, a hólyagok.
Éppen ezért a szülőknek nagyon gondosan kell eljárniuk a gyerekek öltöztetése kapcsán, hiszen sokan túlzott óvatosságból nyáron is túlöltöztetik a kicsiket. Ők pedig nem tudnak a melegről másképpen jelezni, csak sírással, nyűgösködéssel, amit a szülő nem feltétlenül értelmez jól. Vagyis fontos lenne a gyerekeknél is a szellős, könnyű öltözéket és lehetőség szerint a pelenka nélküli „szellőztetést” választani.

A melegkiütés és a napallergia nem ugyanaz

A felnőttkorban kialakuló melegkiütés nem feltétlenül csak a legnagyobb hőségben jelenhet meg, hiszen annyi is elég hozzá, hogy túl szoros, nem szellőző ruhák alatt megrekedjen az izzadtság a test felületén. Az emiatt elszaporodó melegkiütések lehetnek gyulladtak és nem gyulladtak. A gyulladásos formát miliaria rubrának hívják és többnyire viszkető, duzzadt, vörös pattanás formában jelenik meg. A nem gyulladásos típus, a kristályos miliaria főként a háton, a vállon, a mellkason, a hónaljban alakul ki, és láthatóan egy folyadékkal töltött hólyag formában jelentkezik. Persze többnyire nem egyetlen hólyagról van szó, sőt, az adott bőrfelületen nagyobb csoportokban vannak jelen a hólyagocskák. Ezek nem viszketnek, nem pirosak, és ha kipukkantjuk, elvakarjuk őket, vízszerű folyadék távozik belőlük. Jellemzően gyorsan elmúlnak, különösen, ha szabadon hagyjuk a testfelületet.
A melegkiütéssel szemben a napallergia sokféle formában jelentkezhet, lehet csupán piros folt, pattanás és mutatkozhat csalánkiütésként is. Sokszor csak a fénynek kitett testrészeken jelentkezik, de ha valódi allergiáról van szó, a fényhatást követően az egész testen megmutatkozhat. Mi jellemző a napallergiára? Elsősorban az égő, viszkető érzés, az esetleg felhólyagosodó bőr, és az, hogy a leégéssel szemben, ez esetben nem jelentkezik hámlás a folyamat végén. Viszont ki-kiújuló bőrtünetről van szó, amely okozhat visszamaradó foltos elváltozást is.

Mit tehetünk magunkért, hogyan segíthet a bőrgyógyász?

 

  • Ha biztosak vagyunk benne, hogy melegkiütésről van szó, a legfontosabb, hogy könnyű, szellős öltözékre váltsunk, minél többet hagyjuk szellőzni a bőrt. Az esetek többségében a tünet magától elmúlik, főként, ha kristályos miliáriól van szó – hangsúlyozza dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza. – Ugyanakkor előfordul, hogy mégsem múlik magától a kiütés, ezért érdemes orvoshoz fordulni, aki sokszor cinktartalmú rázókeveréket rendel el. Ugyanezzel a keverékkel enyhíthető a gyulladt típus okozta viszketés, égő érzés is, és ki lehet próbálni hintőporos kezelést is, főként orvosi tanács alapján. Ritkábban, de megesik, hogy helyi antibiotikumos kenőcsre van szükség, ha a kínzó tünetek alapján úgy látszik, hogy elszaporodtak a baktériumok az adott bőrfelületen. A kivizsgáláson persze az is kiderülhet, hogy mégis napallergiáról van szó, amelyet szintén ajánlatos lehet gyulladáscsökkentő, hűsítő készítménnyel kezelni, súlyosabb esetben antihisztamin tartalmú gyógyszer szedése mellett.

Kapcsolódó cikkek

Friss

Miért nem múlik el az ekcéma?
Megújult a Családháló
A saját kenyér igézete