‘Füst-öl’-program óvodás gyermekek bevonásával

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve az idén immár harmadik alkalommal hirdette meg a Rák Világnapjához kapcsolódva a „Füst-öl” című dohányzásellenes programját a Miskolci kistérség óvodái számára. A gyermekek ellenőrzése mellett 7 óvodából összesen 117 dohányos vállalta a füstmentességet 4 héten át, és tett kísérletet a dohányzásról történő leszokásra.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. április 12. Gyarmati Orsolya

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve az idén immár harmadik alkalommal hirdette meg a Rák Világnapjához kapcsolódva a „Füst-öl” című dohányzásellenes programját a Miskolci kistérség óvodái számára. A gyermekek ellenőrzése mellett hét óvodából összesen száztizenhét dohányos vállalta a füstmentességet négy héten át, és tett kísérletet a dohányzásról történő leszokásra.


A példaadó pályázat célja volt, hogy már óvodás korban kialakítsák a dohányzást elutasító magatartást, és a gyermekek segítségével a dohányzó óvodai dolgozók és szülők között előmozdítsák a füstmentes életet.

A pályázat feltételei voltak:
– Az óvoda valamennyi dolgozója vállalja a füstmentességet 2012. február 13. és március 11. között.
– A dohányzó szülők legalább 10%-a vállalja a füstmentességet ugyanebben az időszakban.

Az ovisok feladata volt a nemdohányzás ellenőrzése az óvodán kívül, melyet minden nap dokumentáltak egy naptárban.