Hibázni csak a közmondásban oké
A legtöbb iskolában, munkahelyen és családban üldözzük a hibázást, mintha ez lenne a legszörnyűbb dolog a világon. Holott sokkal kreatívabb és motiváltabb az ember, ha nem retteg, hogy hibázni fog. Sőt, hiba-fóbiánkért meglehetősen nagy árat fizetünk egyéni és társadalmi szinten.
Meglehetősen ellentmondásos a viszonyunk a hibázáshoz, tévedéshez. Mindenki ismeri az ide vonatkozó közmondásokat, amik emlékeztetnek minket, hogy „emberi dolog”, meg, hogy „a lónak négy lába van, mégis megbotlik”, és hogy „csak az nem hibázik, aki nem dolgozik”.
Ám, ha konkrétan minket érint a hibázás, akkor rögtön elfelejtjük ezeknek az üzenetét. Félünk, nehogy hibázzunk, mert akkor a másik le fog minket értékelni, vagy nekünk kell megkérdőjeleznünk a magunkról alkotott képet. Nem szeretjük, ha a gyerekünk hibázik, mert az rólunk állít ki rossz bizonyítványt. És persze, bosszant, ha velünk szemben hibáznak, mert az kellemetlenséget okoz nekünk.
De az a baj, hogy a „hiba-fóbiánkért” meglehetősen nagy árat fizetünk egyéni és társadalmi szinten.
Sir Kenneth Robinson, oktatással foglalkozó brit szakértő egy TED-eladásában a kreativitásról beszélt, és arról, hogyan öli ki a gyerekekből az oktatási rendszer. Meglepőek a hasonlóságok világszerte, általánosan igaz, hogy sok munkahelyen, és az iskolákban a legnagyobb vétek, amit valaki elkövethet, hogy hibázik. (Mi itthon azt szoktuk hinni, hogy ez a porosz rendszer sajátossága, és az angolszász iskolák egész másképp működnek. Talán a mérték más, de Robinson kiábrándít minket: ott is jelen van a probléma.) Ennek az az ára, ahogy megfogalmazza: „hogyha az ember nincs felkészülve a hibázásra, akkor sosem fog előállni semmi újjal”. Ha mindig biztosra megyünk, az elpusztítja a kreativitást.
Meglátása szerint a (kis)gyerekek még nem félnek hibázni, ha valamit nem tudnak, egyszerűen próbálkoznak. Szerinte minden gyerek kreatív, a nagy kérdés az, hogy ez megmarad-e felnőtt korukra. Az iskolában „kinevelnek” minket a kreatív képességünkből, mondja. Ezt nem egyedül a hibázástól való félelemmel magyarázza, hanem például azzal, hogy csak azokat a tárgyakat, tevékenységeket bátorítjuk, amik a munka szempontjából szerintünk hasznosak lesznek (holott valójában több évtizedre előre ezt nem is tudjuk megjósolni), de az, hogy minden áron el akarjuk kerülni, hogy hibázzunk, különösen nagy szerepet játszik ebben.
A cikk ide kattintva folytatódik.
Fotók: Pixabay
