Hogy ne üsd pofon…

Hogyan vezesd le a feszültséget anélkül, hogy megütnéd a gyereket? Vegyél egy nyusziforma bokszzsákot, és lógasd fel a gyerekszoba közepére…De hogy ne verjük magunkat ilyen extra költségekbe, és a (túl) kicsi is megússza a pofont, inkább próbáljunk elsajátítani néhány észrevétlenül, a bensőnk mélyén végezhető jógagyakorlatot!Azok az anyukák, akik tanultak már valamilyen harcművészetet, tartottak háziállatot, esetleg oly nyugodtak, mint maga Földanyánk, előnyben vannak. (Ez utóbbiak számára a probléma egyszerűen nem is létezik, kérdés, léteznek-e ilyen mamák?) Tehát jó, ha megvan bennünk a buddhista derű és nyugalom, párosulva a nélkülözhetetlen kreativitással és pedagógiai érzékkel. Ha ehhez még fittek is vagyunk, mint egy aerobik edző, akkor sikerrel nézünk elébe a gyermeknevelésnek.

Senkit sem akarok kiábrándítani, de az elején simán befér egy-két olyan nap, amikor az ember gyakorló pszichopatának érzi magát, aki ingerülten ordibál, hulla fáradt, és a tükörbe nézve tökéletesen úgy is fest, mint egy kialvatlan, idegbeteg és elhanyagolt házisárkány. A kutyatartás elsőre durván pórias hasonlatnak tűnhet, pedig a nevelési rutin és a kezdeti kudarcok túlélése, kezelése nem árt, ha már benne van (legalább) a tudatalattiban. Akinek már kellett szelídítenie, tanítgatnia bármilyen „kiskölyköt”, az tudja, hogy a következetesség eredményre vezet, a szokások kialakulnak, még akkor is, ha ebben a folyamatban vannak mélypontok.

Verés nincs!

Egy biztos: a pofont, vagy bármi brutalitást kivétel nélkül mindig megbánja az ember, abban a pillanatban, hogy megtörténik (legalábbis remélhetőleg.) A türelem egyrészt hatásosabb, másrészt az egyetlen járható út. A végeredmény pedig csodás, minden (és még annál is több) befektetett energiát megér. Ennek mantrázása is nagyon primitívnek tűnhet, pedig az óriás közhelyek beválnak: a gyerekek felnőnek, mi meg elmorzsolunk egy könnycseppet, amikor eszünkbe jut, hogy Lacika háromévesen Piros Arannyal festette újra kis szobája falát, Katica pedig, aki ma topmenedzser, anya legfőbb támasza, és meglepően nyugodt, fiatal nő, benevezhetett volna a világ legrinyálósabb hisztikirálynője címért folyó versenybe.

Amikor kicsik voltak és üvöltöttek, és mindent máshogy akartak, nos, az az idő akkor már csak emlék.

Meg kell tanulni szülőnek lenni

Jó ötlet a „virtuális öndicséret” Ha kiakadás nélkül, türelmesen kezelünk egy idegesítő helyzetet,  és nem veszítjük el a fejünket, legyünk jogosan büszkék magunkra: ugyanis meg kell tanulni szülőnek lenni. És ha döcögős az út, egy-egy tapasztalat inkább gyötrelmes, mindez akkor is építkezés: így alakul ki a nevelés folyamata, és válunk egyre profibb szülővé. (Az, hogy az első gyermek tesz minket profivá, sajnos elkerülhetetlen.) Kétlem, hogy vannak olyanok, akiknek minden egyből megy, kivételek persze a Földanyák. Fontos az öndicséret akkor is, ha férjünk, anyánk, anyósunk úgy érzi, az a minimum, és a legtermészetesebb, hogy MINDIG nyugodtak, kedvesek és türelmesek legyünk. Mondjanak, amit akarnak! (Tudjuk, hogy elméletben igazuk van, ám a gyakorlat ennél bonyolultabb.)