Hogyan fokozhatjuk tovább kreativitásunkat? – Pál Feri atya előadása

„Férfitársaim az Úrban! Nézzetek meg egy James Bond filmet női aggyal! Nagy meglepetésben lesz részetek!” Feri Atya nemcsak bíztat erre, de jó példával élen is jár előttünk!

Ő ugyanis rendszeresen gyakorolja, hogy női aggyal próbál gondolkodni. Sőt még attól sem riad vissza, hogy ennek érdekében megnézzen egy romantikus, mi több, kosztümös-romantikus filmet, ami számára valódi aszkézis! Viszont annál tanulságosabb! A mai előadáson fény derült arra is, hogyan fokozhatja ez a szemléletmód kreativitásunkat.

A legutóbbi alkalom rövid áttekintése és további lakberendezési ötletbörze után Feri atya, a 4. ponttal folytatta a múlt héten megkezdett témát:
Hogyan fokozhatjuk kreativitásunkat?
4.    Tegyük a dolgainkat megfelelő időben!  Nem amikor szokás, vagy amikor kell, hanem amikor szükségét érezzük!
5.    Dolgozzuk ki egy kidolgozatlan részünket! Aki mindig az erős részeivel dolgozik, a gyengét elhanyagolja, megveti, barátkozzon meg a gyenge részeivel is! Aki pedig csak a gyengeségeivel foglalkozik, az erősségeire dolgozzon rá!
6.     Tudatosítsuk, mi az, amit szeretünk, és mi az, amit nem! Utána pedig többet tegyük azt, amit szeretünk, és kevesebbet, amit nem!
7.     A befelé és kifelé fordulás változatossága. Erről korábban már szó volt.
8.     Nézzük a Világot a másik oldaláról is, ne csak onnan, ahonnan szoktuk! Pl. Ha feltesszük a kérdést, hogy jó-e szenvedni, azt a választ kapjuk, hogy nem jó. De ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy van-e valami, vagy valaki, akiért érdemes szenvedni? Mindjárt más megvilágításba kerül a kérdés. Feri atya itt egy torokszorító történetet mesélt el: Kisgyermekeknek tette fel ugyanezt a kérdést. A kicsik egymás szavába vágva sorolták, kiért, miért érdemes vállalni a szenvedést. Egy 5,5 éves kisfiú azt válaszolta: „a szerelemért!” Egy ekkora gyermektől ez mindenképpen meglepő, de igazán mély értelmet akkor kapott, amikor Feri utólag megtudta az anyukától, hogy ez kisfiú azért válaszolta ezt, mert az apukája olyan súlyosan bántalmazta őket, hogy bírósági végzés tiltja, hogy megközelítse őt, vagy az anyukát. Elgondolkodtató, hogy egy 5,5 éves gyermek ilyen súlyos trauma és rendszeres bántalmazás után nem úgy gondolkodik, hogy milyen jó, hogy végre el van tiltva az apukája, hanem a történtek után is ilyen mélyen él benne a vágy, hogy anya és apa szeressék egymást….
9.     Próbáljuk meg a Világot nem egy, hanem sok nézőpontból nézni! Nemcsak nézőpontot, hanem gondolkodási rendszert is lehet váltani. Pl. amikor a politikusok politikai rendszerben gondolkodnak, a szakemberek szakmai szempontok szerint. Ha nem váltanak gondolkodási rendszert, szépen elbeszélnek egymás mellett. A politikusnak meg kell tanulni kicsit szakmai szemmel is látni, a szakembernek meg tanulni kicsit politikusként gondolkodni! Feri atya ezen a ponton bizalmasan megosztotta velünk, hogy rendszeresen gyakorolja, hogy női aggyal próbál gondolkodni. Például tőle távol álló romantikus filmeket néz. Különösen komoly próbatétel számára ez, ha kosztümös filmről van szó, de biztat minket, férfitársait, hogy próbáljuk ki, érdekes tapasztalatokat szerezhetünk!
10.    Tegyük fel magunknak a kérdést: mi mozgat, mi motivál? Érdekes, hogy sokszor egészen más motivál minket, mint amit gondolunk, hogy motivál.
11.    Fedezzünk fel különböző, számunkra új és ismeretlen területeket, tartományokat! Keressük, mi lehet számunkra érdekes azokban! Feri atya egyik kedves szabadidős tevékenysége, hogy a könyvesboltokban olyan témájú könyveket lapozgat, amik addig nem érdekelték. Sok érdekes dolgot így fedez  fel, mint pl. a kertépítés, vagy a faipari felsőmarógép működése.

Ezzel befejeződött a 9. séma a kudarcra ítéltség, csökkentértékűség témakörében, így Feri atya a sématerápia következő állomására lépett:
10. séma, azaz a „feljogosítottság, grandiozitás sémája”  
Úgy lehetne körülírni: nagyzolás, fölvágás, hatalmi, fantázia, előkelőségemnek, a kiválasztottságomnak, a rendkívüliségemnek, az egyediségemnek, a magismételhetetlenségemnek a téveszméje. Nem arról van szó, hogy ne lennénk egyediek, rendkívüliek, stb., a grandiozitás az, amikor ez egy hatalmas felfújt lufiként állandóan a középpontba kerül. Aki ebben a sémában szenved, úgy éli meg, hogy ő különb másoknál. Olyan társaságban, ahol, ő egy a többi közül, nem érzi jól magát. Szüksége van arra, hogy állandóan kifejezze, érvényre juttassa, ő több, mint a többiek. De nem elismerésre, szeretetre, megértésre, együttérzésre vágyik, mert azzal alig tud valamit kezdeni, mivel az érzelmi intelligenciája nagyon alacsony. Ebből a helyzetből neki az a fontos hogy hatalmat, presztízst jelent számára. Másokat senkinek, magát pedig Valakinek tartja. Ebből a sémából következik, hogy nem ismeri a kölcsönösséget, nem is tud vele mit kezdeni. Mivel ő sokkal több, mint a többiek, neki sokkal több jár. Ha van egyáltalán társkapcsolata, mert szinte lehetetlen vele együtt élni, neki az az igazságosság, hogy „enyém minden, te meg örülj annak, hogy velem élhetsz!” Ilyen emberrel csak azok tudnak együtt élni, akik társfüggőségre hajlandóak. Az ebben a sémában szenvedő egyén szeret manipulálni másokat, hatalmat gyakorolni mások fölött. A saját szükségleteit a házastársa, a gyerekei, az édesanyja szükségleteinél is messze fontosabbnak tartja. Nem is foglalkozik azokkal, nem is nagyon ismeri föl, fütyül rá. Ha a másik nem hajlandó ehhez az életvitelhez kapcsolódni, akkor nagyon fel tud háborodni. „Hogy-hogy ezt nem ismerik el?!” „Pedig ez neki jár! ” A feljogosítottság, vagy grandiozitás sémát meg kell azonban különböztetnünk a nárcisztikus személyiségzavartól, mert bár csaknem azonos tüneteket mutat, a belső logikája különböző. Előbbi azokra jellemző, akiket gyermekkorban elkényeztettek, mindent megkaptak, így ez lett az alapműködésük. A nárcisztikus személy pedig a lelke mélyén szenved a csökkentértékűség – szégyen sémától és azt túlkompenzálja. Sebzettségében egy pici gyermek is lakik, akivel nem törődnek, aki felé nem mutatnak érzéseket, akit fizikai gyengédségben nem részesítenek. Egy elhanyagolt valaki, aki sokszor ehhez a sebzett részéhez nem is talál el. Tehát a feljogosítottság séma mögött nincs semmi, csak maga a séma: „nekem ezt is lehet!”, a nárcizmus pedig valaminek a túlkompenzálása. Ez a kérdés nem csak az emberi kapcsolataink miatt fontos, hanem azért is, mert a társadalmunk mintha ebben az irányban lenne egyoldalú, és ez a fajta zavar nem tesz jót a jól-létnek. Feri atya a következő alkalommal bővebben kibontja ezt az izgalmasnak ígérkező témát.