Hogyan ösztönözzük a gyermeket a fogápolásra?

Nem lehet eleget hangsúlyozni a fogápolás fontosságát, különösen, hogy a szakemberek szerint a helyzet nem hogy javulna, inkább romlik. Legalábbis Angliában és Walesben ez a helyzet, hiszen csak tavaly 43 ezer gyermeknél kellett kórházi operációval fogat eltávolítani - írja a csalad.hu.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
gyermek
2018. február 27. csalad.hu

A brit közegészségügy NHS adatai láttán a szakemberek már válsághelyzetet emlegetnek. A helyi önkormányzatok szövetsége (LGA) jóléti testületének tanácsosa például arra szólított fel, hogy a cukoradóból befolyó pénzt „innovatív, szájhigiénés, egészségügyi felvilágosításba fektessék be, hogy a gyermekek és a szülők is megértsék a cukor fogakra gyakorolt hatását és a jó szájhigiénés rendszer fontosságát”.

„A kezeletlen fog továbbra is a legelterjedtebb betegségek közé tartozik, amely hatással van a gyermekek és a fiatalok beszédére, étkezésére, játékára és társasági életére is” – tette hozzá Izzi Seccombe.

„Ezek az adatok arra is rávilágítanak, hogy a rendszeres fogorvosi ellenőrzés hogyan járulhat hozzá a hiányos fogazat kialakulásának megelőzéséhez, elkerülendő így a kórházi beavatkozásokat” – fogalmazott a tanácsos.

A brit fogorvosok szövetsége (British Society of Paediatric Dentistry – BSPD) és a szájápolást népszerűsítő alapítvány, az Oral Health Foundation (OHF) ajánlásokat is tett a szülőknek a jó fogápolási gyakorlat és a rendszeres fogorvosi ellenőrzés ösztökélésére.

A legfontosabb, hogy a gyermekekkel meg kell értetni: az édesség és a cukros üdítő közvetlenül van rossz hatással a fogaikra. Csecsemőkorukban, ameddig lehet, egyáltalán ne adjunk ilyet nekik.

A cikk folytatásához kattints.