Hogyan tudjuk elkényeztetni a gyereket?
Az egyik legkínosabb, amit mondhatnak a gyerekünkre, hogy elkényeztetett. Mindenki szeretné ezt elkerülni, de gyakran éppen az ellenkezőjét tesszük, mint amit kéne.
Nincs könnyű dolga azoknak, akik elhatározzák, hogy szeretnék elkényeztetni a gyereküket. Csecsemőkorban például nem fog sikerülni, bármit is teszünk. Az sem vezet eredményre, hogyha simán csak normális emberként bánunk vele, még mikor rosszalkodik is, és nem beszélünk vele arrogánsan. Sőt, ha nem várunk tőle valamit csak azért, mert „úgy szokás”, még akkor sem reménykedhetünk a sikerben.
Komolyra fordítva a szót: a legtöbben rettegnek attól, nehogy elkényeztessék a gyereküket, mégis sokaknak sikerül valamilyen mértékig. Az egyik legkellemetlenebb kritika, ami érheti az embert, hogy csemetéje elkényeztetett. Ebben burkoltan benne van, hogy ellenszenves, önző kis dög. És egyértelműen benne van, hogy ez a szülő hibája. Ám mégis számtalan tévhit él sokak tudatában, hogy mitől válhat elkényeztetetté egy gyerek, amiknek olykor éppen az ellenkezője igaz.
Tévhit: a síró gyerek vigasztalása elkényeztetés
A legfájdalmasabb és legkárosabb téves hiedelem, mikor azt hiszik anyák és apák, hogy azzal, ha kielégítik a gyermek valós, életkorából fakadó szükségleteit, elkényeztetik. Ne vegyük fel a síró gyereket; mikor nagyobbacska: ne vigasztaljuk meg; ne vonjuk be őt érintő döntésekbe, hanem hatalmi szóval irányítsuk, és tegyünk úgy, mintha láthatatlan lenne, mikor emiatt „hisztizik”; ne vegyük le róla az olyan terheket sem (például az iskolában), amiktől kimerült, ám értelmük semmi (mondjuk a rengeteg házi feladatot, miközben még nem is volt a szabadban aznap) és még sorolhatnánk.
Pusztán az, hogy valaki tartósan átél egy számára kellemetlen élményt, még nem nevelés, attól nem lesz kevésbé elkényeztetett. Adott esetben neurotikus, személyiségzavaros, hasfájós vagy bizalmatlan lesz, de jó természetű biztos nem. Ha valakit strapabíróvá akarunk tenni, akkor az életkorának megfelelő terheket kell kapnia, olyanokat, amik valahogyan építik, nem pedig rombolják, és segítséget, eszközt is kell kapnia a kezelésükhöz.
Akkor tanul, ha megéli, hogy valami, ami eleinte nehéznek tűnt, most már jobban megy, mert egy új készség birtokába került. Ha valaki csak simán elszenved egy nyomasztó körülményt, attól nem lesz erősebb, sőt.
Tévhit: korlátokat állítani keményen kell
A másik, amit könnyű félreérteni, hogy mit jelent korlátokat szabni, határokat állítani. Korlátra valóban szükség van. De sokféleképp lehet, erre sem igaz, hogy minél rosszabbul érzi magát a gyerek, annál jobb. A „szigorú” szülőről, akinek a hiedelem szerint nem elkényeztetett a gyereke (valójában éppen a kemény szülőknek nagyon is sokszor átlépi a határt a csemetéje – csak éppen akkor, mikor anya, apa nem látja), az a képünk, hogy ők erélyesen, akár durván szólnak rá a gyerekre. Valójában nem attól lesz jól nevelt a gyerek, hogy a szülő rideg és arrogáns. Hanem attól, ha minél jobban megérti, mi a csemete problémája, miért nem képes betartani egy szabályt, és előáll akár valamilyen kreatív megoldással, amivel segít neki.
