Jelek, hogy nem jól gyógyul a császáros seb

A császármetszés esetén a természetes szülésnél nagyobb arányban következnek be szövődmények. Ide tartoznak a sebgyógyulás zavarai és a gyulladásos szövődmények is.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
gyógyulás
2019. március 29. Babaszoba

A császármetszés egy komoly hasi műtét, melynek során egy 10-12 cm-es hasi metszése lesz a kismamának, és az alatta lévő méhtesten szintén metszést ejtenek. A regeneráció során ezeknek kell majd begyógyulniuk.

Szerencsére elmondható, hogy ezek a műtéti hegek jól gyógyulnak. A császáros beavatkozásoknál – haránt metszést követően – a 6. napon van a varratszedés, és a 6. heti kontroll alkalmával teljes gyógyulást szoktak tapasztalni az orvosok.

Mennyi ideig tart a seb gyógyulása egy császármetszést követően?

Meg kell érteni, hogy a regenerációban és a sebgyógyulásban is nagy különbségek lehetnek, így van, akinél gyorsabban, míg másoknál lassabban zajlik le ez a folyamat, esetleg nem megfelelően megy végbe a gyógyulás.

Milyen életmódbeli tényezők nehezíthetik a sebgyógyulás folyamatát?

A császáros seb gyógyulását számtalan életmódbeli tényező befolyásolja. Elsőként az elhízást illetve a kövérséget kell megemlíteni. Ilyenkor a kóros szénhidrát-anyagcsere és hormonháztartás nehezíti a sebgyógyulást, és magasabb a fertőzéses szövődmények száma is. Túlsúly esetén számolni kell azzal is, hogy a hegszétválás kockázata is nagyobb.
A kismamának nagy gondot kell fordítani a sebápolására és gondozására is. Az ápolatlan, nem kellő gondossággal tisztán tartott sebek csúnyán és elhúzódóan gyógyulnak. A sebet tehát mindenképpen tisztán kell tartani: érheti víz, de 2 hétig zuhanyozást javasolják a szakemberek, hogy minimalizáljuk a fertőzésveszélyt.
Emellett a műtéti seb állapotát folyamatosan ellenőrizni kell, ne féljünk tehát megnézni rendszeresen, hiszen ez a mi érdekünk is! A kezelőorvos utasításait mindenképpen tartsuk be!

A cikk itt folytatódik.