Kell-e minden nap zuhanyozni?
Nyugat-Európában folyamatosan növekszik a napi fürdést, zuhanyozást elhagyók aránya, és a kisgyerekeket is kevesebbet fürdetik, mint itthon. A fürdéssel kapcsolatban valóban érdemes mértéket tartani, a napi tisztálkodó zuhany azonban elengedhetetlen a bőrgyógyász szerint.

A nyugat-európai és amerikai statisztikák szerint növekszik a napi fürdést, zuhanyozást elhagyók aránya. Az okok összetettek: egyesek a természetességre hivatkoznak, mások az ökológiai lábnyom csökkentésével indokolják a döntést, de vannak olyanok is, akik a bőrük “védelme” érdekében – a tisztálkodószerek, illetve a klóros víz szárító hatásának elkerülése végett – hagynak fel a napi legalább egyszeri zuhannyal. A briteknél például a férfiak több mint 40, a nőknek pedig több mint 30 százaléka nem zuhanyozik naponta, a lakosság 12 százaléka hetente csak egyszer fürdik le alaposan. A felmérések szerint a brit tinédzserek több mint fele sem mosdik naponta.
Nyugaton a csecsemők és kisgyerekek is kevesebbet fürdenek, mint itthon. “Németországban szültem 12 éve, és a védőnőnk már akkor azt tanácsolta, hogy a babát elég csak hetente egyszer fürdetni. Fürdetőszerek helyett pedig néhány csepp olívaolaj cseppentését ajánlotta a vízbe” – mondja egy lapunk által megkérdezett kismama. Angliában két-három naponta ajánlják a fürdetést.