Kistesó érkezik – kitálalás

Miután bizonyossá vált, hogy kistesóval gazdagodik a család, és már elterveztük, hogy az információt megosztjuk a majdani nagytesóval is, a legfontosabb kérdés talán a „Hogyan?” lesz. Életkoros bontásban járjuk körbe a témát.

A téma sajnos nem olyan, mint egy egyszerű vacsora, ami ha nem ízlik, mindegy is, hogyan tálaljuk. Egy lényeges változást akarunk bejelenteni, hát fontos, hogy megfelelően adjuk a megfelelő személy elé. Más azt a gyermek apjával közölni, és más a gyermekünkkel, és ennek elsősorban, bár bagatellnek hangozhat, mégis: korbéli okai vannak.

A túl kicsik: egyéves kor alatt

A „túl” nem a megfelelő szó talán. Minden gyerek egyénileg érik, gyerekkorban tehát inkább a mentális kort kell számítani. Ezt minden szülő maga állapíthatja meg, pusztán az alapján, hogy „idősebbnek hat a koránál” vagy belátva: „még nem elég érett hozzá”. Az első életév, ahol a gyerek habzsolja a tudást és az új ismeretek tárháza várja minden nap minden percében, fontos kötődéseket is szül. Ekkor még nem a verbalitásé a főszerep, ezért a „közlés” itt egyfajta viseltetés lesz. Hagyjuk gyakrabban másra (pl. nagyszülők), hogy érezze: anya nem lehet mindig ott. Hogy ne az eltaszítottságot érezze egyik napról a másikra, vonjuk be a házastársunkat, testvérünket, vagy bárkit, akit elérünk nap közben, hogy legyen ott, és vállaljon többet a gyereknevelésből, etesse, pelenkázza, játsszon vele más is, amikor mi ott vagyunk. A kistesó érkezésekor már késő elkezdeni ezeket a dolgokat, pedig annál tovább nem halogathatjuk.

1-2 éveseknél

Minél jobban előtérbe kerül a beszédtanulás, annál inkább kell nekünk is a verbalitásra átnyergelni. Ne felejtsük el azonban a lelki érésnek azt az oldalát sem, ami ebben a korban még az egyéves kor alattiaknál is sebezhetőbbé teszi a gyereket arra nézve, hogy féltse a szüleit. A hirtelen váltás dacot szül, ezért törekedjünk a fokozatosságra. Nagyon jó megoldás, ha ekkora korban már járunk vele valamilyen szinten közösségbe (babakoncertek, játszóházak stb.) hogy lássa: nem ő az egyetlen gyerek a Földön (ezt tényleg be kell láttatni vele!). Ilyenkor szerencsés esetben belefuthatunk testvérekbe (még szerencsésebb esetben terhes kismamába) is, akiknek a példáján, magyarázatokkal, már el lehet indulni. Ebben a korban sem kell viszont még túlságosan meggyőzősdit játszanunk, mert meggyőzni arról egy kétévest, hogy jobb lesz neki kistesóval, alapvetően nem lehet.

Óvodáskorúaknál

Az óvodai közösség adu-ereje mellett itt már lelkileg is tart ott egy gyerek, hogy fel tudja fogni annak jelentőségét, hogy kistesó érkezik, ezért elsősorban ebben a korban lehet elrontani a közlést. Gyerekünknek kialakult személyisége van, mely természetesen még változik később, de az alapjegyek már nem, ezért rajtunk áll, hogy hogyan tálaljuk a kérdést. Itt már több lehetőségünk van a meggyőzésre. Elsőként azonban mindenesetre figyeljünk arra, hogy örömhírt közlünk, ha így kezeljük a kérdést, gyerekünk is örömként fog hozzá állni (elsőre honnan is tudhatná, hogy ez neki lemondásokkal jár), a lemondás részeit pedig jobb, ha mi vetjük fel.

A gyerekek ebben a korban erősen egoisták, világuk középpontjában tehát ők maguk vannak, ezért mindent rájuk kell vonatkoztatni, az ő szempontjukból megvilágítani. Például dícsérjük meg, hogy ő olyan jó gyerek, és olyan okos, hogy apával/anyával úgy gondoltuk, nagyon okosan tudna bánni egy kistesóval is. Adjuk meg neki az esélyt, hogy ő közölje a hírt a családdal, akik persze beépített emberek, és a gyereknek gratulálnak, nem a mi nyakunkba ugranak, kizárva ezzel a nagytesót.

A kistesó érkezésének közlése minél kisebb valaki, annál inkább nehézkes: kis korban a gyerek csak az orráig lát, és csak annyit érzékel, hogy el akarják tőlem venni a szüleim, míg a „nagy” óvodások ennél már előrelátóbbak, így náluk a továbbiakra kell nagy hangsúlyt fektetni. Erre is roppant kedves és különféle technikák vannak, amit egy későbbi cikkünkben szedünk össze.