Kötelező fogászati szűrés a három évesnél kisebbeknek

A hároméves kor alatti gyermekek kötelező, rendszeres fogászati szűrésének bevezetését szorgalmazza a Magyar Gyermekfogászati és Fogszabályozási Társaság.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
baktérium
2016. november 19. MTI

Szántó Ildikó, a Pécsi Tudományegyetem gyermek és ifjúsági fogászati tanszékének vezetője csütörtökön Pécsen, a társaság által szervezett és több mint kétszáz gyermekfogorvos részvételével zajló Tóth Pál Vándorgyűlésen az MTI-nek azt mondta: a gyermekfogorvosok szeretnék, ha az érintett korcsoport fogászati szűrése része lenne a gyermekek védelmét szolgáló programoknak, kontrollvizsgálatoknak.

fogorvos

Rámutatott, tapasztalataik szerint a három év alatti gyermekek mintegy fele szorulna fogászati kezelésre, és azok között, akik ebben a korban fogorvoshoz kerülnek, gyakran súlyos fogászati betegségre derül fény, az is előfordul, hogy a gyermeket kórházban, altatásban kell ellátni.  Úgy vélte, ennek hátterében a szülők információhiánya, a gyermek nem megfelelő fogápolása és táplálása, táplálkozása áll. Felhívta a figyelmet arra, hogy sokan még mindig azt gondolják, a tejfogakat nem kell kezelni, mert úgyis kihullanak. Csakhogy ennek súlyos következményei lehetnek, mert a szuvasodást okozó baktériumok nagyszámú jelenléte veszélyt jelent a később előtörő maradó fogak épségére is.

Rendszeres szűrés, helyes táplálkozás

Szántó Ildikó szólt arról, hogy Magyarországon a 12 éves gyermekeknek átlagosan 3-4 lyukas foguk van, ami európai összehasonlításban kedvezőtlennek mondható. Ezen is sokat lehetne javítani, ha a szülők időben megtudnák, hogy a gyermekek fogait milyen időközönként, milyen eszközökkel, anyagokkal kell ápolniuk, s milyen ételeket fogyasszanak, illetve lehetőleg ne fogyasszanak. Azt mondta, a megelőzés fontos módja lenne a rendszeres szűrés, amit a három év alatti gyermekeknél egyéves kortól legalább félévenként indokoltnak tartanak, ahogy ez számos országban már bevett gyakorlat.