Lusta a gyerek?

A kamasz csak ül és néz maga elé, vagy hever az ágyán órákig, fülébe ordító zenével, mozdulatlanul. A kibillentési kísérletek rendre kudarcot vallanak. Bármilyen felszólításra maximum „jó” vagy „mindjárt” reakciót produkál, és visszasüllyed belső világába. Naphosszat képes így merengeni, időérzéke megszűnik. A látszat ellenére azonban egy pillanatig sem unatkozik.

Agya mozivásznán folyamatosan peregnek a képek; újra és újra lejátszva ugyanazt a jelenetet. Már megtörtént, valós eseményeket dolgoz így fel, bennük elfoglalt szerepét értelmezi, viselkedését gondolati szinten korrigálja, elképzeli az ezekhez kapcsolódó kimeneteleket. Főleg a társakra gyakorolt hatását veszi górcső alá. Kamaszéletének legfontosabb információi ezek, hiszen fel kell építenie, meg kell határoznia önmagát. A szemét levitele, a leckeírás bosszantó kicsiségnek tűnik a benne kavargó létfontosságú ügyekhez képest.

Fáradt vagy fásult?

Természetesen a serdülő fiatalnak is lehet, sőt kell feladatokat adni. Talán legjobb reggel vagy inkább előző este elmondani neki, hogy aznapra milyen megbízást kap, és esetleg a hazaérésünket megjelölni, mint teljesítési határidőt. Legtöbbjük az azonnali ugrasztást tűri nehezen. Gyakran érzi fáradtnak magát. Egy bulimentes hétvégén is képes átaludni a délelőttöt. Tényleg fáradt. Testarányai viharos gyorsasággal változnak. Belső szerveinek működése nem képes azonnal lépést tartani ezzel a tempóval. Más kérdés, hogy gyakran önmagát fosztja meg a kiadós pihenéstől. Mindez a kamaszkor természetes velejárója.

Baj akkor van, ha a cél, a motiváció hiányzik, a tétlenség a jövőkép hiányából fakad. A tartósan munkanélkülivé váló szülők gyermekei között lehet látni ilyen mintakövetést. A sorozatos kudarcok után megszűnik a tevékeny, értelmes élet akarata, már az sem motiválja, amit módjában áll megtenni életminőségének védelmében. Mintát mutathatunk a saját időbeosztásunkkal is. A kora délutáni órák még tevékenyen tölthetők: csak azért, mert van valamilyen műsor, nem kell a képernyő elé ülni. A kikapcsolódás órái este kezdődnek, amikor már nem kell újra felpörgetni magunkat, és a nap levezetése alvással végződik.

A mama szoknyáján

Kisgyerekeknél sokszor követik el azt a hibát a felnőttek, hogy a gyorsaság, tisztaság, praktikum nevében olyan dolgokat is elvégeznek, amit már régen rábízhatnának a kicsire. Ezzel ők kondicionálják a tétlenségre, arra, hogy a vele kapcsolatos dolgok nem rá tartoznak. Az ilyen gyerek kisiskoláskorban is az anyukája szoknyáján üldögélve várja, hogy mindent elrendezzenek körülötte. Anyukája is benne van a játszmában: anyatigrisként ugrásra kész, beszél a tanító nénivel, a gyerekkel, akivel magzata vélt vagy valós konfliktusba keveredett. Mégsem képes megvédeni őt. A gyerek és a szülő is egyre frusztráltabb. Feltámadt indulatát vagy a felnőttre vetíti ki, zsarnokként viselkedve szüleivel, vagy testi tüneteket produkálva kéri felmentését az élet nehézségei alól.

Motiválni mindenáron?

A motiválással is óvatosan kell bánni. Ha nagyon tehetséges gyermekünk nem akar emelt óraszámot, nem akar edzőtáborba menni, az több dolgot is jelenthet: esetleg nem érzi magát biztonságban az edzője mellett, nincs felkészülve arra, hogy több napig távol legyen a szüleitől, a folyamatos teljesítményelvárás riasztja, mással is szeretne foglalkozni stb. Nem szabad kicsikarni beleegyezését vágyott dolgok beígérésével, vagy zsarolni azzal, hogy két, egymástól független motivációt összekapcsolunk! Például tehetséges kis sportolónak beígérünk egy kiskutyát, ha elmegy edzőtáborba. Hogy jön össze a sport az állatok szeretetével? Ellenben lehet lelkesíteni azzal, hogy mennyit fejlődött önmagához képest, jó őt meccsen nézni, mert annyira boldognak látjuk a labda kergetése közben. Tudjuk, hogy barátokra is talált az edzőteremben. Milyen büszkék voltunk, amikor megdicsérte nekünk az oktatója. Munkáját látva elhatároztuk, megkapja az új mezt, cipőt stb.

A hasznosság, gazdaságosság, anyagi siker bűvkörében élve, gyakran erőszakosan szelektálunk, minősítünk gyermekeink érdeklődését irányítva. Rajzolgat, mesét ír, minden madarat ismer, teljesen bele van bolondulva a dinókba, de miből fog majd megélni, hogyan lesz ebből társadalmilag elfogadott sikeres élet? Felbuzdulásunkban elcipeljük edzésre, beíratjuk nyelviskolába, leállítva spontán érdeklődését, tevékenységét. Híres emberek életrajzát olvasva gyakran találkozunk gyermekkorban feltámadt érdeklődéssel, dédelgetett álmokkal, amelyeket felnőttként is követve világraszóló felfedezések lettek. Gondoljunk csak Schliemann Henrikre, aki tényleg megtalálta Tróját, vagy a napjainkban nagy nemzetközi elismerést kapott magyar paleontológusra, Ősi Attilára, aki egy eddig ismeretlen dinoszaurusz maradványait tárta fel hazánkban.

Micimackó és Nyuszi

Az idegrendszer fejlődése nagyon különböző mintázatot követ. Az érési folyamat üteme egyénenként változó. Hiba, ha a lassabb, szemlélődő gyermeket akkor sem hagyják elmélyedni, amikor erre bőven van idő és tér is. Nagy igyekezetükben állandóan új és új ingerekkel bombázzák, próbálják figyelmét terelni. Természetesen neki is meg kell tanítani a nap forgatókönyvét, de hagyni kell őt hosszú ideig bámulnia a hangyabolyt, egy képeskönyvet, egy szerkezetet, és hogy feltehesse az ezekkel kapcsolatos kérdéseit, lassan fontolgatva magában válaszainkat. Sokszor hiszünk a látszatnak. Az állandó lótás-futás, nyüzsgés elfedheti a felszínességet, de hiányzik belőle az igazi élmény, belső munka. Gondoljunk csak Micimackó és Nyuszi eltérő karakterére!