“Már nem nőnek éreztem magam, hanem egy visszataszító, torz lénynek”
Endometriózis. Így hívják azt a “láthatatlan” krónikus betegséget, amelyről tíz éve még alig lehetett hallani, ma viszont már minden tizedik fogamzóképes korú nő életét megkeseríti. Arról, hogy a betegség tüneteit sok esetben mennyire elbagatellizálják vagy félrediagnosztizálják, és arról, hogy a kibírhatatlan fájdalmak mellett a kívülállók közönyös hozzáállása és a meg nem értettség milyen lelki gyötrelmekhez vezet, három érintett nő is mesélt nekünk.
Dóri petefészkében öt évvel ezelőtt cisztákat találtak, de az akkori orvosa nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget, így Dóri is csak akkor fordult ismét segítségért, amikor már elviselhetetlen menstruációs fájdalmak gyötörték.
“Három éve, dr. Szőcs Gyulától hallottam először az endometriózisról. Mivel az állapotom nem volt túl előrehaladott, a doktor úr egy olyan hormonkezelést javasolt, amitől kimaradtak a vérzéseim, így a fájdalmam hónapról hónapra csökkent, cserébe a testsúlyom rohamosan nőtt, akárhogy táplálkoztam és sportoltam mellette, ráadásul folyton ingerlékeny és figyelmetlen voltam, ami miatt két állásomat is elveszítettem. Amikor megszűntek a panaszaim, abbahagytam a hormontabletta szedését és szerencsére a fájdalom sem tért vissza. Akkor még azt gondoltam, hogy ennyivel megúsztam, de a kellemetlen panaszok szép lassan visszatértek” – kezdte mesélni a huszonhat éves nő.
“Eleinte csak kisebb szúró fájdalmakat éreztem, amiből idővel az lett, hogy ülni, állni, de még feküdni is kész szenvedés volt a menstruáció napjaiban. Olyan érzés volt, mintha a belső szerveim izzanának, lüktetnének, súrlódnának és összenyomnák egymást, és mintha a derekamba másodpercenként kést vágtak volna, ami miatt a puszta járás is nehézséget okozott. Marokszám ettem a legerősebb fájdalomcsillapítókat, amitől persze a gyomrom is kikészült, de a menzesz után sem lélegezhettem fel.
Az alváshiány és az állandó fáradékonyság miatt többször megesett, hogy a munkahelyemen magamra zártam az irodám ajtaját, hogy legyen tíz percem az íróasztalra borulni, annyira minimumom volt az energiaszintem. Soha nem éreztem, hogy kipihent lennék, pedig napi 8-10 órát aludtam és a hétvégéket is rendszerint ágyban töltöttem” – mondta Dóri, aki szerint egy másik borzasztó oldala ennek a betegségnek, hogy a szexuális együttlét is maga a rémálom.
A bejegyzés itt folytatódik.
