Meddig normális a képzelt barát?

Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a gyermeki kreativitás különleges formájaként értelmezik. Mire érdemes figyelnie a szülőnek?

Hetek óta előkelő helyen szerepel a nagy-britanniai könyvlistákon Matthew Green (az USA-ban Matthew Dicks néven publikál) amerikai szerző Memoirs of an Imaginary Friend (Egy képzelt barát visszaemlékezései) című, leginkább gyermeklelkű felnőtteknek szóló könyve. Főszereplője, a kilencéves Max különleges gyerek. A felnőttek valószínűleg autistának vagy Asperger-szindrómásnak neveznék, legjobb barátja, Budo azonban így mutatja be: “Max nem hétköznapi kisfiú.” De Budo sem hétköznapi jelenség – ő ugyanis egy képzelt barát. Max találta ki, és már öt éve létezik, ami a képzelt barátok világában különösen hosszú időnek számít.

A történetben a képzelt barát, Budo szemén keresztül ismerjük meg a kisfiút, és azáltal, hogy egy másik gyerek meséli a történetet, az embernek az az érzése, hogy többet tud meg Max világáról, mint ha egy felnőtt mesélne róla. Például arról, milyen megküzdeni azzal, ha valaki nem szereti, hogy megérintik, akkor sem, ha az anyukája teszi ezt. Vagy milyen az, amikor egy ilyen nem hétköznapi kisfiúnak túl sok lehetőség közül kell választania.