Meddig normális a szülés utáni fáradtság?

A szülés minden nő életének egyik legmeghatározóbb pillanata. Nem csak azért, mert ekkor válnak hivatalosan is anyává, hanem azért is, mert 9 hónapnyi komoly erőfeszítést tehetnek le. Ám a fokozott igénybevétel ekkor sem szűnik meg. A szülés utáni fáradság egy igen gyakori dolog, amiről azt gondolnánk, teljesen természetes, pedig ez nem minden esetben igaz.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kismama
2018. július 22. ratkotunde.hu

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Fáradtság vagy betegség?

Az, hogy valaki a szülést követően fáradt, teljesen természetes dolog. Elvégre a várandósság utolsó hónapjaiban a nők többsége már nem igazán tud jól aludni, a szülés pedig önmagában is nagyon kimerítő. Utána pedig a kicsi 2-3 óránként enni kér, vagy az éjszakai pihenés újra távoli álomképnek rémlik csupán.

Ennek megfelelően a fáradtság teljesen rendben van, egy bizonyos pontig. Hiszen ilyenkor javasolják a kismamáknak, hogy amikor a baba alszik, aludjanak ők is, ezzel is pótolva az elmaradt alvást. Vagyis a fáradtságnak egy idő után alább kell hagynia. Ezen nagyon sokat segíthet a megfelelő tápanyagellátottság is!

Sokan gondolják úgy, hogy a várandósvitamin jelentette extra támogatás a szüléssel véget ér. Ez egyes készítményeknél igaz, ám szerencsére nem mindnél. A szoptatás ugyanis szintén olyan folyamat, mely extra igényeket támaszt a szervezetben, amiket támogatni kell, hogy minél tovább lehessen a picit anyatejjel táplálni. Persze itt is fontos, hogy a választott készítmény szerves formában tartalmazza az összetevőket, hiszen így azok hasznosulása akár 80 százalékkal is jobb! A komplexitás szintén lényeges, hiszen így az egyes anyagok felszívódását elősegítő segédanyagok is jelen vannak.

Dr. Angyal Géza arra is felhívja a ratkotunde.hu olvasóinak a figyelmét, hogy sajnos a fáradtság nem mindig természetes, előfordul, hogy betegség váltja ki, így ha nagyon hosszan van jelen, mindenképpen érdemes szakorvoshoz fordulni!

De kihez forduljak?

Mielőtt az orvost felkeresnénk, fontos, hogy rendesen próbáljunk pihenni, és gondoskodjunk a tápanyagellátottságról. Ha ezek mellett sem csillapodik a fáradság, akkor postpartum thieroditis, vagyis szülés utáni pajzsmirigygyulladás is állhat a háttérben. A betegség kialakulásának oka maga a terhesség, illetve azok a hormonális változások, melyek a várandósság alatt a testben végbe mennek. Ha már eleve volt pajzsmirigy betegsége a kismamának, akkor a szülés utáni pajzsmirigyprobléma kialakulásának esélye megnő. A gyulladás sokszor spontán is helyrejön, ahogyan a hormonháztartás visszaáll a normálisra, de sajnos előfordul, hogy kezelést igényel!

A pajzsmirigy gyulladásának tünetei között szerepel a fáradtság, levertség, hangulatingadozások, valamint depresszió is. Ez a pillangó alakú szerv olyan hormonokat termel, melyek hatással vannak a kiválasztásra, emésztésre, növekedésre, és közvetve még egy halom más, fontos funkcióra, így a szerv betegségét mindenképpen komolyan kell venni! Szerencsére a probléma jellemzően gyógyszeresen orvosolható, és a szülés utáni pajzsmirigygyulladás esetében idővel a gyógyszer is elhagyható.