Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Megelőzés és házi praktikák – harc a kórokozókkal

Megelőzés és házi praktikák – harc a kórokozókkal

Akik óvodás vagy bölcsődés-korú gyermeket nevelnek, valószínűleg mind egyetértenek abban, hogy az intézménybe kerülő első évben mindent összeszed, s egymást érik a betegségek, hiszen a kórokozók nagy részével a gyermek szervezete most találkozik először. Mit tehetünk akkor, ha szeretnénk kitörni az egy hét óvoda-két hét betegség bűvköréből? Az influenza-szezon elején összegyűjtöttünk jó néhány házi praktikát, amelyek segítségével eredményesebben vehetjük fel a harcot a kórokozókkal szemben.

Írta: Czefernek Léna,

Természetesen a változatos, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrendre is fontos odafigyelnünk. De mit tehetünk ezen felül, hogy ne legyünk egész télen betegek, és szemünk fénye se hiányozzon egyfolytában az óvodából? A most következő praktikák nem csupán gyermekek, de felnőttek számára is hatékonyak lehetnek.

Megelőzés

Fontos szerepe lehet a betegségek megelőzésében a különböző immunerősítő készítményeknek, amelyek napjainkban egyre elterjedtebbek. Noha megvásárlásukkor jó mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, de bőven behozzák az árukat, hiszen a hatásuk kitart a szezon végéig. Többféle készítményből válogathatunk: nem csupán a gyógyszertárak, de most már a gyógynövényboltok is kínálnak olyan készítményeket, amelyek az immunrendszer megerősítésére szolgálnak.

Az első csoportja ezeknek a gyógyszereknek olyan elölt kórokozókat (vírusokat és baktériumokat) tartalmaz, amelyek a szervezetbe jutva felébresztik annak természetes védekező mechanizmusát. Így, ha el is kapjuk az adott betegséget, az sokkal enyhébb lefolyású lesz. Ezekből általában egy kúrát érdemes még az ősz/tél elején végig csinálni, hogy hatásuk kitartson tavaszig.  Érdemes ezeket a szezon megkezdése előtt elkezdeni, de ne aggódjunk, ha esetleg lecsúsztunk róla, mert többségük betegség alatt is szedhető az immunrendszer megtámogatására.

A második csoportba azok a készítmények tartoznak, amelyek vitamin és immunerősítő tartalma gyümölcskoncentrátum formájában, esetleg lekvárként fogyasztható. Ezeket érdemes egész télen fogyasztanunk, hogy elérjük a kívánt hatást.

Vitaminok

Az előző csoporthoz szervesen kapcsolódnak azok a készítmények, amelyek komplex vitaminpótlásra szolgálnak. Szerencsére már rengeteg olyan kiszerelés közül választhatunk, amely a gyermekek számára is könnyebb adagolást tesz lehetővé: szirup, gumicukor vagy rágótabletta formájában is vásárolhatunk vitaminokat. Akinek a gyermeke egyiket sem hajlandó bevenni, azoknak érdemes megpróbálni a fentebb említett lekvárt, amit minden korosztály élvezettel fogyaszt.

Ha nem szedünk ilyen komplex készítményeket, akkor is fordítsunk különös gondot a D-vitamin pótlására, amelyből szürke, felhős, téli napokon nem jut hozzá szervezetünk a szükséges mennyiséghez. Egyesek a C-vitamin áldásos hatására esküsznek a kórokozók legyőzésében.

Lényeges információ, hogy betegség alatt a komplex vitaminkészítmények szedését érdemes felfüggeszteni.

Gyógynövények

Szinte kiapadhatatlan forrás a gyógynövények széles tárháza, az összes alkalmazását természetesen nem tudjuk ismertetni. De arról fontos szót ejteni, hogy fogyasztásukat körültekintően érdemes elkezdeni, és használat előtt tájékozódni kell arról, hogy gyermekek számára is adható-e a készítmény.  Jó tudni például, hogy a köhögésre szánt hársfateából napi egy-két csésze ajánlott csupán, vagy hogy kötőhártya-gyulladás esetén tilos a szemet kamillateával lemosni!

A tüdő tisztítására önthetünk a fürdővízbe kakukkfüves oldatot, vagy szedhetünk lándzsás útifűből vagy tárnicsgyökérből készült köptetőt is. Az izlandi zuzmó köhögéscsillapító hatása mellett azért is népszerű, mert más készítményekkel együtt is szedhető. Éjszakára párologtathatunk kamillateát és tehetünk a gyermek párnája alá orrdugulás elleni párnalapokat, amelyek szintén gyógynövényes összetevőket tartalmaznak. Vannak olyan balzsamok is, amelyeket lefekvés előtt kell a gyermek hátára kenni, s így a testről párologva fejtik ki jótékony hatásukat.

Inhalálás, párologtatás

A párásítás, inhalálás nem csupán azok számára ajánlott, akik asztmától szenvednek, ezeknek a kezeléseknek a hatását betegségek esetén is érdemes igénybe venni a légutak megtisztítására. A gyerekkorunkban ismert ősi inhalálós módszert (forró kamillás víz és törölköző) mára igazán profi készülékek váltották fel, ám ezeknek az ára meglehetősen borsos, még orvosi vényre is.  Ha nem szeretnénk SOS méregdrága készüléket vásárolni, érdemes figyelni a nagyobb áruházak leértékeléseit, és amikor jó árban kiárusítják, beszerezhetünk egy inhalátort, csakúgy, mint a párásító készüléket, amelyből szintén elkél egy kisgyerekes háztartásban.

Fontos arra figyelni, hogy nem mindegy, meleg vagy hideg párásítót használunk, és ha nem rettegünk attól, hogy apró, szemcsés sóréteg lepi majd el a gyerekszobát, érdemes a Salvus-vizes párologtatást is kipróbálnunk, mert csodákat tud tenni.

Só – a fehér arany

És ha már a sónál tartunk, akkor itt említsünk meg egy különleges és új szerkezetet, az orrmosó készüléket, amellyel jelentősen lecsökkenthető a náthás megbetegedések javulási ideje. Az illető készülék nagy nyomással és sós oldattal dolgozik, és tökéletesen átmossa az orr járatait, megszüntetve ezzel az orrdugulást. Persze kell hozzá a gyermek együttműködése is, amin sokat javíthat, ha látja, hogy mi magunk is szívesen alkalmazzuk a készüléket. Az eljárás némileg bonyolultabb módon egy orrszívó porszívó és egy üveg tengervizes orrspray használatával is kivitelezhető. Ekkor az egyik orrlyukon kell bejuttatni a sós oldatot, míg a másik oldalon szívni a porszívóval.

Só használhatunk öblögetéshez, az orrnyálkahártya duzzanatának csökkentéséhez, sőt, léteznek úgynevezett sószobák is, amelyet nem csupán a krónikus betegségben szenvedőknek érdemes meglátogatnia.

Mechanikus megoldások

Fülgyulladás esetén tehetünk meleg sót az érintett területekre, de  feledkezzünk meg a nap jótékony hatásáról sem, amelyet rossz idő esetén lámpázással pótolhatunk, szigorúan lázmentes állapotban. Éjjel letapadó köhögés esetén az is segíthet, ha az ágy fejrészét megemelve alszik a beteg.

Ősi praktikák

Van, aki az ősi, népi gyógymódokra esküszik, mint például a fokhagyma és a méz vírusölő hatása. Léteznek ennél kevésbé ismert gyógymódok is, mint például a megfázásra iható hagymatea és a köhögésre ehető mézes feketeretek. Ennél is érdekesebb megoldás a félbevágott hagyma, amelyet éjjel az ágy mellé szoktak helyezni, továbbá a beteg mellkasának zsírral való bekenése.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Többen voltak kíváncsiak az életvédő aktivistára, mint a Planned Parenthood elnökére

A Talks at Google keretei között megjelent életvédő előadás már az első napon túllépte az ugyanitt megjelent abortuszpárti videó nézettségét,...

Close