Megkezdődött a Korai fejlesztés hete programsorozat

A korai fejlesztés fontosságára hívja fel a figyelmet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat: hétfőtől egy héten át tanácsadással, foglalkozásokkal, előadással várnak minden érdeklődőt minden kerületben és országszerte minden járásban - mondta Mosányi Emőke, a szakszolgálat főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
korai fejlesztés
2019. február 04. MTI, Korai Fejlesztés hete

A főigazgató elmondta, a programsorozat egy hete alatt az érdeklődők megismerhetik, hogy a fejlesztés alatt mi a feladata a szakembernek és mi a szülőnek, de lesznek előadások és fórumok is.

A szervezet korábban azt közölte, az között ötödik alkalommal megrendezett Korai fejlesztés hete programsorozat célja felhívni a figyelmet annak fontosságára, hogy azok a gyermekek, akiknek fejlődése eltér a kortársaikétól, akár a születésük pillanatától segítséget, terápiás ellátást kapjanak. Továbbá, hogy tájékoztassák az érintetteket, melyik a legrövidebb, leghatékonyabb útvonal az ellátásba kerüléshez, valamint hogy milyen sokat tehet az érintett szülő a gyermekéért – írta.

Magyarországon száz gyerekből nyolc veszélyeztetett, mert különböző kockázati tényezők fordulnak elő a terhesség vagy a szülés alatt. Ilyen veszély lehet például a csecsemő kis súlya. Ezekben az esetekben kulcsfontosságú, hogy azonnal segítséget, terápiás ellátást kapjon a baba, ugyanis kutatások igazolják, hogy jelentősen nagyobb az állapotjavulás esélye, ha időben kezdődik a fejlesztés.

A Korai fejlesztés hete alatt, február 4. és 8. között a szakszolgálat tagintézményeiben, Budapest minden kerületében tanácsadással, bemutató foglalkozásokkal és előadásokkal hívják fel a figyelmet arra, milyen sokat tehet az érintett szülő a gyermekéért, valamint arra, hogy hogyan tudnak a szakszolgálatok segítséget nyújtani a korai fejlesztésben.

Az esemény programfüzete letölthető erre a linkre kattintva!