Meglepő: az apa állapota is befolyásolja a baba egészségét

Bizonyára tudod, hogy nagyon oda kell figyelned magadra már a fogantatás előtt is, van azonban még valami, melynek jelentőségére új kutatások sora hívja fel a figyelmet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
születés
2018. november 20. Babaszoba

A The Lancet nevű brit orvosi folyóiratban megjelent három új tanulmány szerint egyéb tényezők mellett az is komolyan meghatározza a születendő gyermek egészségi állapotát (sőt, még a következő generációkét is), hogy az édesapja mennyire volt egészséges a fogantatás előtt.

A méhlepény működését is meghatározza

Négy területet vizsgálva – anyai elhízás, anyai alultápláltság, apai tényezők és egyéb termékenységet célzó kezelések – a kutatók megállapították, hogy az anya mellett az apa fogantatás előtti egészségi állapota is befolyásolja, hogy a gyermeknek hosszú távon milyen eséllyel lesznek idegrendszeri, szív- és érrendszeri, immunológiai, valamint anyagcserével kapcsolatos problémái.
Milton Kotelchuck vezető tudós a CNN-nek így nyilatkozott: “Ez egy rendkívül fontos kutatássorozat, hiszen segít újragondolni a fogantatás előtti egészséggondozási protokoll fontosságát a gyermekek születéskori, valamint egész életen át tartó egészségi állapotának optimalizálása érdekében.”
A CNN-nek tett nyilatkozat szerint a kutatások feltárták, hogy az apa testfelépítése, anyagcseréje és táplálkozási szokásai növelhetik a rizikóját, hogy a születendő gyermeknél kialakul-e valamilyen krónikus betegség.
Egy 2016-os Fertility and Sterility folyóiratban publikált tanulmány például arra hívja fel a figyelmet, hogy azoknak a pároknak, akik közül mindketten kettőnél több koffeines italt fogyasztanak naponta, 74%-kal nagyobb esélyük van a vetélésre. Habár a koffein és magzat elvesztése közötti összefüggések még nem egészen tiszták, a kutatók akkor azt feltételezik, hogy a koffein valószínűleg “lekapcsol” bizonyos spermium és petesejt géneket.
A bejegyzés itt folytatódik.