Megtalálták a hűtlenség ellenszerét?

Milyen hűtlenség-fajták léteznek? Miért alakulnak ki ezek? Hogyan védekezhetünk ellenük? Válaszok Kőműves Kelementől a Libresse betéten át Bábelig.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. november 07. szabo.daniel

Milyen hűtlenség-fajták léteznek? Miért alakulnak ki ezek? Hogyan védekezhetünk ellenük? Válaszok Kőműves Kelementől a Libresse betéten át Bábelig.


Hűtlenek lehetünk az elveinkhez, ifjúkori vízióinkhoz, a hazánkhoz, és természetesen hűtlenek lehetünk társunkhoz is. Hűtlenségeink mögött mindig a „Gonosz” áll – derült ki a Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, ny. főiskolai tanár, családgondozó által prezentált kapcsolatépítő kurzus második előadásán.

A pszichológus, párhuzamot vonva a bibliai Bábel-történet és a mai világ között hangsúlyozza, a „nagyot akarás jelképe”, Bábel tornya ma is épül, az ember minden hűtlensége ma is abból fakad, hogy nem Isten nevében, hanem a saját magáéban uralkodik a rábízott teremtményeken. Maga dönti el, mi a jó és a rossz. Ma is építünk hatalmas dolgokat, ám ha ezeket rossz erkölccsel tesszük, szintén összeomlanak.

Hangsúlyozza, hogy Babilon világa ma is óriási, csábító, de ellent kell állnunk, hiszen Isten országában élünk. Pálhegyi egy kedves történeten keresztül is példázza a mai kor romlottságát. Egy 4 éves német fiúcska arra a kérdésre, hogy mit szeretne Karácsonyra, a reklámok hatására úgy válaszolt: Libresse-betétet szeretne, hiszen azzal lehet szörfözni, úszni, mindenféle jó dolgot csinálni.

A párkapcsolati krízisre rátérő előadó szerint hűtlenek több okból is lehetünk, de ezek közül a legfőbb az, hogy partnerünket tárgyként, sőt „ösztöntárgyként” kezeljük, közben pedig magunk is elembertelenedünk. Mindez tetéződik az „elköteleződés nélküli együttéléssel”, a „személyesség nélküli szex-szel”, illetve a”féltő szeretet nélküli féltékenységgel”.

Problémaként jelölte – példaként Kőmíves Kelemnen történetét felhozva -, hogy anyagi javakért mi is képesek vagyunk feláldozni nem pusztán feleségünket, hanem egész családunkat is, hiszen a velük töltött idő helyett dolgozunk. Ez nem helyes, az erkölcstelenség, az anyagi javak túlzott hajszolásának sodrásában élünk, de ellent kell állnunk, igenis szembe kell úsznunk az árral.

Mit tegyünk, hogy párunk hűséges maradjon? Ehhez bizalomra van szükség, továbbá szeretetre. Mit kell tennünk, hogy mi magunk hűségesek maradjunk? A pszichológus szerint bizonyos értelemben – akár az influenza-szezon előtt – fel kell készítenünk szervezetünket az ellenállásra: „lelki immunvédettségre” van szükségünk. Ehhez minél több beszélgetésre, nem csak „összebújásra” van szükség”, minden területen az egységre kell törekednünk.