A menzesz még nem garancia a peteérésre!

A babatervezés időszakában a nők számára egy kérdés fontos: megfelelő-e a ciklusom? Ez érthető is, hiszen ez alapfeltétele a családalapításnak, ám így, önmagában ez nagyon kevés. A peteérés és a menstruáció ugyanis nem feltétlenül jár együtt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.

A témában dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Peteérés nélkül menzesz?

A női ciklus jellemzően 28 napos, ám ettől kisebb – nagyobb eltérések még teljesen normálisak lehetnek. A menstruáció a ciklus lezárása, megléte azonban koránt sem jelenti azt, hogy magában a folyamatban minden rendben volt.

A ciklus során a petefészekben a pete érni kezd. Ezt az FSH hormon segíti elő, a növekvő tüsző pedig folyadékkal telítődik. A következő szakaszban az LH hormon aránya kezd megnövekedni, és mikor eléri a legmagasabb koncentrációját, akkor a tüsző kireped, abból a folyadék kiáramlik, magával sodorva a petesejtet is, mely így megkezdheti útját a méhbe. Ez jellemzően a ciklus 14. napján következik be.

Ha a petesejt megtermékenyül, akkor jó esetben beágyazódik a méh megvastagodott falába, és a terhesség létrejön. DE! A méh fala akkor is megvastagszik, ha a tüsző érésével, vagy éppen a tüszőrepedéssel gond van. Vagyis az érett, megtermékenyítésre alkalmas petesejt megléte nem feltétele a folyamat minden egyes elemének teljesüléséhez.

Sajnos tehát a vérzés hiába normális, és rendszeres, ez még nem jelenti azt, hogy nem hiába reménykedünk majd a terhességi teszt felett.

Mi kell a peteéréshez?

A peteérés elmaradása következménye lehet olyan betegségeknek, mint a PCOS, így mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni vele. Az esetek egy jelentős részében azonban olyan hiánybetegségek következménye, melyek sokszor teljesen tünetmentesen vannak jelen.

A szervezet ideális működéséhez nyomelemekre, vitaminokra, ásványi anyagokra, vagyis tápanyagokra van szükség. Ezek megléte, illetve egészséges szintje a szervezetben teszi lehetővé, hogy az olyan szabályozó rendszerek tökéletesen működhessenek, mint az immunrendszer, vagy akár a hormonrendszer. Amennyiben hiányállapot alakul ki, vagyis valamilyen tápanyag szintje hosszabban nem üti meg a kellő szintet, abban az esetben hiányállapot alakul ki. Ez nem jár feltétlenül tünetekkel, sajnos azonban a szervezet optimális működését lehetetlenné teszi – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak

Az egészséges, változatos étkezés, és a megfelelő mozgás alapfeltétele a funkciók megfelelő működésének, ám sokszor sajnos nem elég. Ma már étkezésből sokszor egyszerűen nem lehet fedezni azokat a megnövekedett igényeket, melyek a raktárak feltöltéséhez kellenek, vagy az olyan kiemelt tápanyagigényű időszakokhoz, mint a várandósság. Ez az oka, hogy ma már a szakemberek jelentős többsége javasol várandósvitamint a babatervezés időszakában, és természetesen a terhesség idejére is. A készítmények között érdemes a szerves kötésűeket keresni, hiszen ezeknél a tápanyagok felszívódása, hasznosulása akár 80 százalékkal is jobb lehet! Mindemellett természetesen fontos a termék komplexitása, hiszen így az egyes anyagok mellett azok felszívódását könnyítő segédanyagok is jelen lesznek, valamint figyelmet érdemel a termék megfelelő, a fejlődési szakaszok, vagyis a trimeszterek igényeinek megfelelő tagolása is!