Merje időnként ne élvezni az anyaságot!

A pszichológus a héten arról ír, hogy azzal szemben, amit a bezzeganyák hangos kórusa sulykol belénk, teljesen természetes, ha a legjobban várt, sorsfordító események (mondjuk gyerekszülés) után az ember egyáltalán nem azt érzi, amit „éreznie kellene”.

Ha őszinték merünk lenni magunkkal, a szülővé válás nem csupa móka és kacagás, és megélésében, feldolgozásában sokat segít, ha arról is beszélünk, hogy járnak vele nehéz pillanatok is. Nem igaz például az, hogy valaki attól lesz jó anya, hogy a gyerekein kívül nincs szüksége más élményre.

Úgy tűnik, a legtöbb anya nincs felkészülve arra, hogy érzelmileg megterhelő időszakra számíthat a gyermek megszületése után, ami számos új készség kimunkálását követeli meg, és hogy természetes, sőt, egészséges reakció részéről, ha gyakran fél, ha fáradt, ha ingerült.

Az anyaság éppen olyan sokszínű, mint bármely más életszakasz. Magában hordoz újdonságot, sikert, vidámságot, és hordoz szorongást, bizonytalanságot, monotóniát, feszültséget akkor is, ha minden körülmény kedvezően alakul.

Vannak bizonyos élethelyzetek, amelyekhez karakteres érzelmeket társítunk. Ha meghalljuk, hogy valaki baleset következtében kerekesszékbe került, úgy gondoljuk, legalábbis levertnek kell lennie, de inkább súlyos depressziót feltételezünk. Ha viszont az illető egy párkapcsolat kezdeti szakaszát éli, azt gondoljuk, feltehetően mindent rózsaszínben lát, és repdes az örömtől. Sokan természetesnek veszik, az esküvő mindenki legboldogabb napja.

A várandósságról és babázás időszakáról is sokan úgy vélik, mivel ez egy nő életének beteljesülése, nyilván különösen boldog időszak kell, hogy legyen. Boldog, azaz felhőtlen, vagy akár eufórikus. Persze, mindenki hallott a szülés utáni depresszióról, ami a nők egy részét érinti, de a többiektől elvárt, hogy felemelő, magasztos időszakként éljék meg az anyaság első éveit. Mintha két szélsőséges állapot közül lehetne választani: egyik egy, a szoba sarkában zokogva gubbasztó nőé, a másik a madonna-szerű, átszellemült nő, akinek élete most ért révbe, most vált kerekké.

Ezzel az a probléma, hogyha valaki nem úgy érez, ahogy várta (vagy ahogy azt a társadalom várja tőle), azt hiheti, valami baj van vele. Holott pszichológiailag semmi sem indokolja, hogy ezt, vagy az életnek bármely más időszakát tökéletesnek, tartósan csak örömtelinek élje meg az ember.

Az anyaság éppen olyan sokszínű, mint bármely más életszakasz. Magában hordoz újdonságot, sikert, vidámságot, és hordoz szorongást, bizonytalanságot, monotóniát, feszültséget. Akkor is igaz ez, ha minden körülmény kedvezően alakul: ha kap támogatást az anya, nem egyedül kell megbirkóznia a feladatokkal, ha minden rendben zajlik a szülés, a gyermek fejlődése kapcsán. Ettől még érezheti bizonyos pillanatokban teljesen kiégettnek magát, például mert a rutinfeladatok elvégzése kitölti a nap nagyját.