Mi a baj a magyar gyerekekkel?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. június 24. bencze.aron

A magyar gyerekek harmadának van valamilyen alvászavara, amiért részben az esti internetezés és tévézés, részben a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően gyakori káros szenvedélyek okolhatók – állapították meg magyar gyermekorvosok egy több mint ötezer gyermek és fiatal bevonásával végzett kérdőíves vizsgálat alapján.


Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának docense és kollégái az alvással kapcsolatos panaszok, tünetek gyakoriságát, és az életmód, életvitel ebben játszott szerepét vizsgálták. Erről nemzetközi szinten is kevés adat áll rendelkezésre, Magyarországon pedig még egyáltalán nem történt hasonló vizsgálat.

A vizsgálatból kiderült, hogy a gyerekek és a fiatalok is kevesebbet alszanak az ideálisnál a hét nagy részében (a gyerekek átlagosan 9-10, a fiatalok 7-10 órát), és a hét közben összeszedett alváshiányt a kisebbek csaknem negyede, a fiatalok több mint fele hétvégi alvással próbálja pótolni. (Kisiskolásoknak 10-11 óra alvásra lenne szükségük, egy nyolcéves gyereknek például tíz és fél óra az alvásigénye.)