Miért éppen én? – Pál Feri atya előadása

Vannak, akik összefonódva élnek az édesanyjukkal, testvérükkel. A kapcsolatnak még a szeretett személy halála sem vet véget, mert keresnek egy másikat, akihez hasonló módon kötődhetnek. Pedig nem biztos, hogy érdemes addig várni a függetlenedéssel, önmagunk kibontakoztatásával, míg anyánk ezt megérti vagy helyesli.

Óriási kihívás az összeolvadtság-éretlenség sémában szenvedőnek lemondani arról a biztonságról, nyugalomról, hogy ”úgy lehetek független, hogy anyám engedélyt adott rá”. Főleg ha az anya csalódott miatta, elhagyatottnak érzi magát. Természetes félelem, hogy egyedül maradunk, nagyon nehéz ennek a reális határait érzékelni, úgyhogy ezzel nem az édesanyákat szeretnénk bánatani.

Ezt alátámasztva egy ellenpéldával, gyakran egy nő körbenéz a  világban és akar magának egy férfit – ha ez nem sikerül, nagyon sok esetben azért van mert az édesanyját nem tudhatja maga mellett. Mellette lenni, ez nem azt jelenti, hogy mindig harmonikus volt a kapcsolatuk, csak azt, hogy valamiképpen rendezett. Nem az ideális kapcsolatra van szükség, hogy mindig mindent megkaptunk tőle, hanem ennek az elrendezettségnek az érzésére. Sok kapcsolatban konfliktust szül az, ha az egyik fél nem elég érett, nincsenek meg az énhatárai, és úgy próbálja megszilárdítani, hogy ellenkezik a társával. Ezért már a nevelésnél nagyon fontos például, hogy a gyerekével beszéljen valaki és ne a gyerekéhez idézzen szózatot.

Ikrek

Az előző alkalmon szó volt az anya-magzat kapcsolatról, a baba különálló személyének a hangsúlyozásáról, és hogy milyen hihetetlen pontossággal jutnak el az anya gondolatai a kicsihez, mennyiben befolyásolják azok a gyermek későbbi életét. Nagyon finomszövésűek vagyunk. És nem csak az anya, egy ikertestvér közelsége is nagy hatással van a kibontakozó személyiségre. Azok, akik átélték ikertestvérük elvesztését születés előtt vagy közben, gyakran önsorsrontó, örömtelen emberekké válnak. Elvis Presley élete egy példa erre, akinek gyerekszobájában ráadásul mindvégig két ágy volt. Azt írják róla, 42 évesen drogosan és magányosan hunyt el. Óvatosan megközelítve, hozzájárulhatott ehhez, hogy nem dolgozta fel ikertestvére halálát. Beleképzelve magunkat a helyzetébe, hogy engedhetné meg magának, hogy önfeledten, boldogan éljen, ha az ikertestvére nem születhetett meg?

Gyászoló magzat

Bert Hellinger ír le egy esetet, egy orvos házaspárról, akik egypetéjű ikreket vártak, és az egyikük a terhesség 6. hónapjában meghalt. A szülők látták az ultrahangfelvételen, hogy a haldokló gyermek szíve egyre gyengébben vert. Az életben maradt gyermek karjába vette az ikertestvérét, és nem hagyta el addig, amíg meg nem halt. Megrázó történet… Egy hat hónapos magzat átöleli a haldokló testvérét. Azután visszahúzódott a saját oldalára, ott hónapokon át meg sem mozdult és a súlya sem gyarapodott. Már azt hitték, hogy biztosan nem fog egészségesen a világra jönni, annyira kicsi volt. Végül az elhúzódó terhesség utolsó heteiben megnövekedett és elérte a normális születési súlyát. Soha nem foglalta el azt a helyet, ami előzőleg a testvéréé volt. Ez nyilvánvalóan látszott, amikor a terhesség már előrehaladott állapotban volt, mert az anya hasának egyik része lelógott. A szülők már korábban nevet adtak nekik, és a megszületett gyermek kapta a halott testvérnek szánt nevet is.

A kutatók keresték a közös pontot azonnál a kismamáknál, akiknél vetélés, vérzések, problémák merültek föl a várandósság idején. Ez pedig nem volt más, mint az éretlenség. Túlzott érzelmi kötődés az anyjukhoz. Hiába házasodtak meg, sokkal inkább voltak még az anyjuk lányai mint a születendő gyermekük anyái.

Lélektani probléma – spirituális válasz

Az életben maradt testvérekhez visszatérve, náluk nem egyszer igen erős a bűntudat. Miért én maradtam életben? Ezt a jelenséget sokkal erősebben láthatjuk balesetek túlélőinél. Kirk Douglas színész 75 évesen  vallásos lett. Egy interjúban így nyilatkozott: “Los Angeles felé a helikopterünk összeütközött egy leszállóban lévő sportrepülővel, dugóhúzóként zuhantunk a kifutóra 15 méter magasból. Ketten életüket vesztették, egyikük csak 18 éves volt. Azóta bűnösnek érzem magam, amiért még életben vagyok. Voltam két pszichiáternél is, nem tudtak segíteni. Nem tudtak értelmet adni az életemnek. Egyszeriben többet akartam, mint a filmeimmel szórakoztatni az embereket. Azóta tudom, hogy Istennek szándéka van velem, amit teljesítenem kell…”