Mintha idegenek lennénk, pedig együtt élünk
A magány sokszor rengeteg negatív érzéssel jár, és gyakran fájdalmas megélni. Túl lehet azonban élni, sőt, épülni is lehet belőle. Terebélyes Tibor írása - divany.hu.
Társas lények vagyunk. Mióta ember él a Földön, mindig közösségeket alkot, családokat alapít, társas kapcsolatokat alakít ki. A közösségek pedig nem csupán a külső veszélyek ellen jelentenek védelmet, de a valahová tartozás belső biztonságát is jelentik számunkra. A kapcsolódás, különösen a bensőséges, intim viszonyok ellenállóbbá tesznek a stresszel, de még a kórokozókkal szemben is.
Együtt lenni tehát másokkal, kötődni valakihez testi és lelki egészségünk szempontjából is rendkívül fontos. A magány pedig – éppen ezért – az egyik legnehezebben elviselhető állapot, akár egy párkapcsolaton belül, akár tényleges egyedüllétben, társas elszigeteltségben éli meg valaki. Hogyan lehet mégis megküzdeni a magunkra hagyottság fájdalmával? Hogyan lehet még épülni is abból, ha úgy érezzük, sehová sem tartozunk igazán? Tara Well, amerikai pszichológus a Psychology Today hasábjain osztotta meg gondolatait a magányról. A szakirodalom és saját tapasztalatai alapján hat szempontot javasol arra, hogyan érdemes magunk lenni, ha jól akarunk kijönni a dologból.
#1 – Hideg és forró magány
Érdemi kapcsolatok nélkül az ember magára hagyottnak, védtelennek, kiszolgáltatottnak érezheti magát. Van, aki szomorúságot, van, aki dühöt él meg, mások szorongva tekintenek a jövőbe. A magányos ember szenved. Ebben az állapotban pedig szinte tálcán kínálják magukat a különféle pótcselekvések. Alkohol, vásárlás, evés, edzés, munka, szex. Bármi, ami ha csak pillanatokra is, de egy csepp boldogságot, egy kis sikerélményt, egy átmeneti enyhülést hoznak. Gondoljunk csak a szakítás után mattra részegedő férfiak, vagy a tévé előtt pizsamában fél kiló fagyival egy romantikus filmen hüppögő nő sztereotip képeire. Már csak azért is, mert tele vagyunk sztereotip képekkel arról, hogy mit kell egy ilyen helyzetben csinálni. Hogy ezek a képek mennyire nemhez kötöttek, az itt kevésbé lényeges, ami ténylegesen számít, az az, hogy mindahány módszer csak mélyebbre visz a lejtőn.
Másnaposság, súlyfelesleg, erőnkön felüli költekezés. Rosszabb esetben függőség. Ezeket az impulzív viselkedésformákat nevezi Well forró magánynak. A hidegen megélt magány ezzel szemben az aktuális állapot elfogadásával kezdődik. Nevezetesen, hogy nem próbálunk meg azonnal változtatni rajta, nem próbálunk meg két pillanat alatt visszateleportálni a komfortzónánkba. Kialakítunk ehelyett egyfajta érdeklődést belső folyamataink felé. Megfigyeljük például magunkat, hogyan éljük meg a magányt. Milyen érzelmeinket, emlékeinket hozza elő? Mire reagálunk most másként, és hogyan? Ez az út önmagunk megismerése és megértése felé vezet.
#2 – Tedd a helyére
Születésünk után a szó szoros értelmében ki vagyunk szolgáltatva kapcsolatainknak. Ha a babáról senki nem gondoskodik, ha elhanyagolják, meg is halhat. Ha nem kapja meg a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot, ölelést, melegséget, a csecsemő sírni kezd, ha pedig nem reagál rá senki, egyre jobban kétségbeesik. Nem azért, mert megtanulta, hanem mert így születünk, belénk van ez kódolva. És felnőtt korra is megmarad. Az elhagyatás élménye ezért érzelmi szinten a haláltól való félelmet hordozza, még felnőtt korban is, amikor pedig már általában nem az életünk múlik rajta. Nem fogunk egy szakítástól éhen halni, a félelem azonban ott van, különösen azoknál, akiknek csecsemőként ténylegesen meg kellett élniük a teljes kiszolgáltatottságot, amikor hiába sírtak, nem reagált rá senki. Well azt tanácsolja, igyekezzünk ezeket a felnőttkori érzéseinket a helyükre tenni. Igyekezzünk tudatosítani azt, hogy ma már ennek a vészcsengőnek nincs gyakorlati jelentősége, hiszen életben maradásunk azóta saját kezünkben van.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.
