Mit bizonyít a bizonyítvány?

Végre, végre itt tartunk! Egyik szemem sír, a másik nevet, mint minden évben. Egy évvel öregebbek lettünk (tanéve válogatja, a valóságban hány évvel), ez az év is elrepült, és kis osztályommal visszaszámolunk újra:  már csak két év, már csak egy, és huss, elrepülnek, a vetésforgó újra indul, és új kis palánták kerülnek a kezem a alá.

Sok szempontból jó a tanév vége. Mások szilveszterkor adnak számot az elmúlt idő eseményeiről, én ilyenkor szoktam végiggondolni, mi történt, mit fogok másként csinálni a jövőben. Már kirajzolódnak a következő év céljai és feladatai, hiszen ilyenkor még frissen él bennem a tanév, könnyebb is átgondolni. Csak az a fránya adminisztráció ne lenne! A sok papírmunka minden, csak nem pihentető, de ezzel is foglalkozni kell. Ahogy az otthoni takarítást, ezt sem csinálja meg helyettem senki…

Bizonyítványt írni persze legtöbbször nagy izgalom. Ilyenkor látjuk igazán, hogy ki hová jutott el év végére. A naplóban ugyan benne van minden, de nyomatékot, értelmet a bizonyítványban kap az egész évi munka.

Sajnos egyre kevesebben jönnek bizonyítványosztásra, pedig az egy izgalmas, ünnepi esemény. Egyrészt lezárunk valamit; egy tanévet, mely egyszeri és megismételhetetlen a gyermek életében. Egy év kemény munkája kerül ilyenkor lezárásra, ami – bármely oldalról is nézem – örömteli és izgalmas esemény. Másrészt ekkor kezdődik hivatalosan a nyári szünet. Minden évben megborzongok a sikítástól, ami a tanév hivatalos lezárását követi.

Na de mire is való az a bizonyítvány?

Arra, hogy ha majd felnőttek leszünk, mutogassuk a gyerekeinknek, hogy mi bizony jó tanulók voltunk, és tessék már összeszedni magukat? Vagy arra, hogy 20 év múlva, ha kezünkbe kerül, eszünkbe jusson sok-sok kellemes emlék? Vagy arra, hogy majd felvegyenek valami jó középiskolába? Vagy arra, hogy éppen most, a tanév végén megtudjuk, hogy is állunk a tanulással?

Vannak, akik úgy érzik, nincs jelentősége. Pedig nagyon is van. Mit is bizonyít a bizonyítvány? Egyszerű számok, amelyek mögött ki tudja, mi van… Sokan mondják, hogy ha szöveges értékelés lenne, az sokkal egyértelműbben, átláthatóbban, árnyaltabban megmutatná a gyermek erősségeit, gyengeségeit, hiszen le lenne írva pontosan, szavakkal, mondatokkal. Mások azt mondják, hogy nem lehet, nem szabad a gyerkőcöket számok mögé beszorítani. Mindben van igazság, mégis…

Ha magunkba nézünk, és tényleg átgondoljuk, hogy miért is annyi az annyi, akkor pontosan tudjuk. A gyerekek jó esetben számtalan érdemjegyet kaptak a tanévben, ami azért elég sok visszajelzés. Aztán persze minden egyes visszajelzés után joga és lehetősége van a szülőnek (és gyereknek) megkérdezni, hogy akkor most hogyan is tovább? Ezen számok rengetegéből jön össze végül a végleges év végi érdemjegy, miközben emellett azért sok-sok szóbeli és egyéb írásbeli megerősítés, biztatás, dicséret – és igen, olykor korholás is  – elhangzik. Valóban jó lenne, ha az osztályzat mellé szöveges értékelést is kapnának a gyerekek, de azért a jegyek is elég jól érthetőek a szülők számára, legalábbis az esetek legnagyobb részében.

Mert mit is mutat az az érdemjegy?

Nem pusztán egy szám, és nem is csupán a gyerkőc tudását mutatja. Sokkal többet ennél, még akkor is, ha szülőként úgy lájuk, hogy a gyerkőcünket bedugták egy számjegy mögé. E mögött a számjegy mögött a megszerzett tudás mellett ott van a befektetett munka. Aztán ott van a gyermek hozzáállása, a szorgalma, a segítő háttér befektetett energiája, a motiváció, a tantárgy szeretete (vagy utálata), és persze a pedagógus munkája, hozzáállása.  Sok minden van tehát a számjegy mögött, amit mi magunk, pedagógusok alaposan átgondolunk ilyenkor.

Azt gondolom, hogy ha szülőként magunk elé vesszük azt a bizonyítványt, és átgondoljuk, hogy ki milyen energiákat fektetett a helyzetbe, mit vártunk, és mi lett, és miért olyan lett, akkor pontosan kell, hogy tudjuk, hogy az a szám mit jelent. Önáltatás és vádaskodások nélkül.

Ha pedig már tudjuk és értjük, akkor itt a nyár, hogy kiokoskodjuk, hogyan tovább. Mert nem csak kitűnő bizonyítványok születnek, és persze lesznek olyan szülők (és gyerekek), akiknek kicsit keserűbb a szájuk íze. Ne adjuk fel, ne intézzük el egy vállrándítással, hogy hülye a tanár és kész. Ez nem erről szól, nem ilyen egyszerű. Mivel a saját – egyszeri és megismételhetetlen – gyermekünkről van szó, most itt az idő és alkalom arra, hogy görcsök és terhek nélkül átgondoljuk a következő tanévet, ha szeretnénk valami jobbat az ő számára. És ne szégyelljünk segítséget kérni! Minden gyerkőc egy csiszolatlan gyémánt, nekünk felnőtteknek a felelőssége, hogy hogyan fog majd csillogni!

Nagyon vidám nyári szünetet mindenkinek!

(A szerző pedagógus és kétgyerekes édesanya.)