Mit keres egy gyerek a templomban?

Van, aki már babakocsiban betolja bármilyen alkalomra a békésen szundító gyereket. A flegmatikus hozzáállás azonban az évek előrehaladtával egyre módosul, és bár egy része a gyerekeknek megmarad okosan anyu ölében, azért láttunk már templomban ordító, üvöltő, toporzékoló gyermeket is szép számmal.

Az ide vonatkozó, mondhatni dogmatikus alapvetés az, hogy amit a szülő nem tud teljes mellszélességgel vállalni, azt a gyerek soha nem fogja akarni. A csak látszólag nyugodt, belül azonban szorongó szülő tudat alatti szorongását szinte akadálymentesen átveheti bármelyik kisgyerek, akiknek a szenzoraik kicsi korukban még sokkal érzékenyebbek. Ezért ha a szülő problémásnak érzi, hogy templomba vigye a kisgyerekét, inkább jobban teszi, ha nem megy el vele, és más módját találja a gyerek vallásos nevelésének.

Lehetőségek a templomban
A rendszerváltás előtti generációknak esélyük sem volt arra, hogy „alternatív” módon kaphassanak a vallásból: örülhettünk, hogy egyáltalán van templom és szabad járni bele. A keresztény ifjúsági mozgalmak a nyolcvanas évek végére egyre inkább tért nyerhettek, így az ekkori fiatalok már megtapasztalhattak, és azóta is tapasztalhatnak olyanokat, mint ifjúsági körök, és gyermek-istentisztelet.

Egyszerű gyerekmegőrző?
A gyermek-istentisztelet/ gyermekmise viszont, akármennyire is vonzó lehetőség, csak fenntartásokkal fogadható el. Egyrészt nagyon hasznos és nagyon jó, hiszen a gyerekek keveset értenek a felnőtt, rendes miséből/ istentiszteletből. Ennek folytán alakult ki a természetes igény: csináljunk olyan alkalmat, ahol a templomi alkalommal párhuzamosan, „több mint gyerekmegőrző”-ként vállaljuk a gyerekekkel való foglalkozást ÉS a vallásos nevelést. Ezzel önmagában nincs is semmi baj, aki teheti, próbáltassa ki gyermekével, hiszen már elég pici kortól is részt lehet rajta venni, ráadásul onnan, hogy elválik az anyukájától, a gyerek egyedül is részt vehet, míg a szülők a templomban vannak.

A klasszikus alkalmak fontossága
Fontos azonban, hogy részt vegye a gyerek egy-egy „rendes”, templomi alkalmon is, azoknak ugyanis nemcsak az a lényegük, hogy Isten szavát közvetítsék, hanem gyakorlati módon szocializálják a gyereket a gyülekezeti életre, a liturgiára és egyéb szokásokra. Szintén sokkal könnyebb úgy éneket tanulnia, ha a nagyokkal énekel, mások magabiztossága a kisgyerekre is áttapadhat. És fontos megélni azt is, amikor az idősebbek büszkén néznek a gyerekekre, akik nem valahol szeparáltan, hanem a rendes padsorokban foglalnak helyet a családjuk mellett, és előbb-utóbb a gyereket is büszkeséggel tölti majd el, ha megjegyezzük neki, milyen ügyesen végigcsinálta az alkalmat, milyen ügyesen tudta, hol kell felállni, hol letérdelni stb.

Zavaró lehet persze, amikor egy-egy hosszabb magyarázatnál a gyerek elunja magát és zajt kelt, vagy elszakad a cérna és kiabálni kezd, vagy nem oda illő dolgot kérdez fennhangon. Természetes, ha a kisgyerek nem tudja követni a mise/ istentisztelet gondolatmenetét. Ilyen helyzetekre találták ki az egyre elterjedtebb, ún. babakocsis alkalmakat, ahová kifejezetten kismamákat, és kisgyerekes családokat várnak. Ezek gyakran inkább délután vannak, és bár megmarad az eredeti liturgia, a tartalom jóval könnyedebb, és több kicsatolás van, amivel a gyerekek figyelme is megfogható.

Csak fiatal, nem hülye
Bármelyik megoldást is választjuk, fontos, hogy gyermekünk tudja, mi vár rá. Bármelyik alkalomra visszük, tudja, miféle emberek/ gyerekek lesznek ott, mi fog történni (játszás vagy igehirdetés), hogy kell majd viselkedni stb. És beszéljük meg vele, akármilyen pici is, mit szeretne, és ha nem szeretne valamin részt venni, ne erőltessük. Várjunk egy-két hónapot, és próbáljuk újból megmutatni neki, mi miért szeretünk pl. templomba járni, ha őszintén szeretjük, lelkesedésünk egy idő után számára is feldolgozható lesz, és áttapad rá.