Mit tehetünk gyermekünk egészséges csontozatáért?

Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy a tej és a tejtermékek jót tesznek a csontoknak, ám a megfelelő mennyiségű kalcium bevitelén kívül a D-vitamin és a mozgás legalább olyan fontos a szervezetünk számára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
D-vitamin
2019. január 04. Dívány

Az erős csontozat az egészséges szervezet egyik alapja. Hajlamosak vagyunk rá, hogy nem törődünk vele, egészen addig, amíg valami el nem törik. A gyógyulás pedig hosszú hetekig tart, ami különösen embert próbáló, főleg egy gyerek esetében.

Csontjainkat gyerekkorunkban alapozzuk meg, a csontok épülése 20 éves korra nagyjából befejeződik. Persze felnőttként is képesek a megújulásra, hiszen másképp nem forrnának össze a törött csontok, de a kor előrehaladtával ez a folyamat lelassul, és a csontjaink is gyengülnek. A KidsHealth 3 pontban összefoglalta, hogy mivel tehetjük a legtöbbet gyermekünk csontjaiért, és a későbbi egészségért.

#1 Kalcium

A kalcium biztosítja a csontok szilárdságát, így nélkülözhetetlen a fejlődő szervezet számára. Nagyobb mennyiségben megtalálható a tejtermékekben, az olajos magvakban, a tojássárgájában, a gombában, brokkoliban, káposztában. Nagyon gyakori az is, hogy dúsítják vele a gyerekeknek készült élelmiszereket, például gabonapelyheket vagy különböző italokat.

A bejegyzés folytatásához kattints.