Mozgásban az élet -– Pál Feri atya előadása

Mennyi mindent befolyásol, hogy egy baba mekkora teret kap a mozgásra? Egészen  a  halál utáni életről való gondolkodásáig terjed a hatás. Egy szorongó, túlféltő anya példájából okulhatunk.

Az előzőekben a veszélyeztetettség érzését tárgyaltuk, ez a séma gyakran produkálhat testi tüneteket, például pánikroham formájában, ami gyakorlatilag felfokozott halálfélelem. Sokan nem tudnak mit kezdeni a halálukkal. A félelem megszüntetésében sokat segít a halál utáni életbe vetett hit. De erről nem fogunk másokat racionális módon meggyőzni. Ha valaki csak a halálig látja az életet, az mindezt naivitásnak, ideálnak gondolja. Aki csak önmagáig lát, annak nevetséges az is, hogy „jobb adni mint kapni”. Szemfényvesztésnek gondolja, ami később az élet próbáját nem állja ki. Azt mondod neki: „légy nagyvonalú azzal, aki nem volt veled jó. Bocsáss meg valakinek – dehogy bocsátok meg”!

Azok akik nagyon be vannak zárva a saját sérelmeik világába vagy a halálig látnak, mindent – ami azon túlmutató szemléletmódot hordoz, nem azon túlmutatónak látják, hanem értelmetlennek, gyerekesnek, szépelgésnek, költészetnek. Nem tudjuk megértetni velük, hogy nem az, mert beleütközünk a korlátaik falába – azon mi nem tudunk átmenni. Ezt fogják mondani: „nagyon szép, de a realitás nem ilyen”. Pedig a realitásban ez nagyonis benne van, csak nem a realitáson innen, a naiv korszakunkban, hanem azon túl. Nem kevesebb a realitásnál, hanem éppen, hogy több. Erről vitatkozni teljesen fölösleges, mindaddig amíg az illető meg nem sejt valamit, amíg nincs egy belső élménye vagy vissza nem emlékszik olyasmire, amely emlékhez azután ragaszkodni fog.

A naivitás az, ha egy csillagszemű fiatal lány azt mondja: soha semmilyen csalódás nem fogja érni az életben. Az nem, ha akkor is odamegyek valakinek segíteni, ha velem rossz dolog történthet. Kockázatot vállalni úgy, hogy nekem is bajom eshet, az nem naivitás. Hanem túlmutat azon a realitáson, hogy csak annak van értelme ha magunkat mentjük meg.

Majomszeretet

A sérülékenység-veszélyeztetettség séma hátterében sokszor áll az, hogy az illető gyermekként félt, oltalomra lett volna szüksége és nem kapta meg. Pl: „apám sosem véd meg”, vagy „szüleim mindig kiszolgáltatnak külső személyeknek”. Lehet sok kicsi tapasztalat is, nem feltétlenül kell egy traumatikus élmény.

Orosz Katalin terapeuta ír le egy esetet, egy ilyen hosszan tartó és egyáltalán nem rosszindulatú szülői magatartás hatásáról. Szorongó anyuka, már várandóssága idején ennek a középpontjába a baba került. Relaxációval próbálta oldani az orvos a félelmeket, ez igen hasznosnak bizonyult, de emellett a későbbiekben elhozta magával a kis Rolandot, így a segítő közvetlenül is megszemlélhette viselkedésüket. A köznyelv majomszeretetnek hívja azt amit látott: az anya egyértelműen túlféltette, túlóvta a kicsit. Ahhoz, hogy erről beszélni tudjanak, időnek kellett eltelnie, míg a szorongások oldódtak. A probléma az volt, hogy az édesanya saját szorongásai miatt nehezen tudott figyelni a baba valódi szükségleteire.

Föltételezte, hogy nem tud elég jól szoptatni, ezért nem hitte el, hogy Rolandnak elég volt a táplálék. A fertőzések miatt nem merte letenni a földre sem, aminek következtében Rolandnank nem voltelég tere a mozgásra, kimaradt a kúszási szakasz, túl korán állt föl, ami a gerincét nagyon megviselte. Ha az apja játszott vele és dobálta, féltette, mondván, hogy Roland megijedhet. Valóban, a kicsi egyre félénkebb lett és végül már nem is mert az apával játszani. Az üzenet, amit az anya tanít a világról: „vigyázz, mert baj lesz. Húzódj vissza, mert anya jobban tudja, mi segít neked”. Ez elbizonytalanította a kicsit, hogy maga fedezze föl a környezetét.  

Biztonságban

A beszélgetések során az anya megtanulta saját szükségleteit megkülönböztetni Rolandétól. Megértette, hogy ha neki megnyugtatásra van szüksége azt ne a kisfiától várja, hanem beszélgessen más felnőttekkel. Megtanulta, hogy a babának önálló kifejezései vannak arra, hogy mit szeretne. Roland így teret kapott, hogy fölismerje és kifejezze saját szükségleteit és még sorolhatnánk mi mindenre hatott pozitívan az anya átalakulása.

Egy pici babának ha nincs elég tere a mozgásra az hat az agyműködésre, az idegrendszerre, mindenre. Az egyes mozgáselemeknek, megfelelő korban végbe kell menniük. Orosz Katalin elmeséli saját történetét is – ő súlyos gerincbetegséggel élt és magát gyógyította meg. Az 50-es években született első gyerekként – akik ugye gyakran rajtavesztenek. Például azért, mert hogyan alakul ki egy kisbaba biztonságérzete? Sokminden befolyásolja, többek közt az is, hogy az anya mennyire tartja biztonságosan. A pici ezt érzi, és akkor meri csak elengedni magát – ellenkező esetben két feszült lény feszül egymásnak. Ez egy nyilvánvaló üzenet számára arról, hogy van-e oltalom a világban.