Műhiba! Érdemes perelni?

Nem úgy ment minden, ahogy elterveztük. Vajon érdemes pereskedni, ha szülés közben károsodás érte a gyereket?

A kismamák, szülők többségének meg sem fordul a fejében, hogy pereskedjen. Vagy azért, mert mindent rendben levőnek találtak a szülés vagy az egészségügyi ellátás körül, vagy azért, mert bár messze nem gondolják ezt, de a várható költségek, a hosszas pereskedés visszariasztotta őket, vagy azért, mert az őket ért sérelem nem bizonyítható. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy a kártérítési perek száma (bár statisztikát senki sem vezet erről) és a megítélt kártérítések összege is nő, ez pedig a szülészeti, egészségügyi ellátás egészére igen jelentős, mindannyiunkat érintő hatást gyakorol.

J. az első babáját várta, faros volt. Az orvosa biztatta, hogy nem lesz semmi gond, széles a csípője, nem nagy a baba, simán meg fog születni. Mégsem így alakult. A kitolási szakban, éppen akkor, amikor a köldökzsinór a medencecsont és a baba utoljára megszülető feje közé szorult, örökkévalóságnak tűnő percekre leálltak a fájások. Hirtelen nagyon sokan lettek a szülőszobában, tapintani lehetett a feszültséget a nyomasztó csöndben. Aztán egyszerre kint volt a baba, aki négy kiló feletti súllyal született, ellentétben az előzetes becslésekkel. Nem sírt, nem adott semmiféle életjelet. Csak hosszas élesztés után hallatszott egy gyenge, rekedt kis brekegéshez hasonló hang. Akkor már a koraszülöttmentő is ott volt, vitték a kisfiút az intenzívre. Bár sokat javult az állapota, sosem lett belőle egészséges ember. Speciális fejlesztések, speciális óvoda, majd iskola. Állandó felügyelet, kerekes szék, beszélni sosem tanult meg, csak a szemével, de J. szerint a ma már huszonnégy éves fia mindent megért. Apa már réges-rég nincs velük, a házasságuk két év után ment tönkre. J. élete lényegében csak a fiáról szól, gondozóra kivételes esetben futja. – Nem, sohasem gondoltam műhibaperre – válaszolja. – Tudom, hogy jót akart az orvosom, nem tehet arról, hogy nem működött a testem úgy, ahogy kellett volna… meg aztán akkoriban nem is volt még divat pereskedni. A most ötéves Z.-nél vajúdás közben hirtelen esett le a szívhang, és a szülész azonnali, altatásban végzett császármetszés mellett döntött, mivel nem látott esélyt arra, hogy a szülést néhány percen belül be lehetne fejezni. A kisfiú első Apgar-értéke 5-ös volt, majd tíz perccel később már 9-es. Akkor úgy tűnt, végül minden jól alakult. Ám ahogy múltak az évek, egyre több probléma jelentkezett Z. körül. Nehezen tanult meg új dolgokat, komoly nehézséget jelentett az alkalmazkodás, gyakran volt szélsőségesen agresszív az ovistársakkal. Nevelési tanácsadó, pszichológus, fejlesztőpedagógus, neurológus – mindenkit végigjártak a szülők. A konklúzió az volt, hogy Z.-nek a születés körül elszenvedett oxigénhiány miatt alakult ki részképességzavara, emiatt alacsony a tűrésküszöbe. Azóta járnak terápiára, fejlesztésre (többfélére is egyszerre), remélik, hogy mire iskolába kerül a gyerek, javul valamennyit az állapota. A szülők műhibapert indítottak a szülész ellen.