Naaa! Az az enyéééém! – A szülő szerepe a testvérek közötti viszonyban

Sok szülő értetlenül nézi, amikor gyermekei hajba kapnak egymással, vagy úgy viselkednek, mintha halálos ellenségek lennének, hogy aztán néhány perc múlva a legnagyobb egyetértésben építsék a kuckót a lakás valamelyik szegletében. A testvérek közötti viszony nagyban hozzájárul a gyermekkori fejlődéshez és szociális készségek kialakulásához, még akkor is, ha a kapcsolatban sok a feszültség, az indulat, a negatív érzelmek. Ebben azonban a szülőnek is nagy szerepe van.

Az, hogy a testvérek veszekednek egymással, teljesen normális dolog és a tökéletesen harmonikus családokban is gyakori jelenség. Hogy milyen a testvérek közötti kapcsolat, az nem csupán a gyerekek személyiségén múlik: fontos szerepet játszanak benne a család körülményei, értékrendje, a szülők közötti viszony, a testvérek száma, neme és életkora, valamint az is, hogy ki hányadikként érkezett a családba.

Az okok

A leggyakoribb konfliktusok alapja a féltékenység és az egymással való versengés. Hányszor hallottuk a gyerekszobából, hogy “Naaaaa, az az enyéééém!”, vagy hogy “Ez nem igazság, nekem miért nem lehet, amit neki igen?” Tulajdonképpen öt nagy csoportba sorolhatjuk a veszekedések, feszültségek okát. A testvéreknek nagyon fontos, hogy mi az, ami az övék, mi az, ami a másiké, vagyis egyfajta birtoklási igényről beszélhetünk, hiszen saját világuk tele van ismeretlen dolgokkal, bizonytalansággal, így egy-egy – a szemünkben sokszor ócska vacaknak látszó – tárgy a biztonságérzetét erősíti. Természetesen a gyerekek igazságérzete is szerepet játszik ilyenkor, hiszen azt is nagyon nehezen viselik, ha testvérük kap valamit, vagy birtokol valamit, esetleg csinálhat valamit, amit ők nem. Gyakran ad okot a veszekedésre az önállóságra való törekvés, vagy az, amikor úgy érzik, nem tudják megfelelően érvényesíteni az akaratukat. Rosszul esik egy testvérnek az is, ha a másik testvér (általában az idősebb) azt érezteti vele, hogy ő még kicsi, és ezért nem veszi őt elég komolyan. A testvérek közötti konfliktusok egyik leggyakoribb oka természetesen a féltékenység: az ilyen viszályok mindig a szülői figyelemért és szeretetért való versengésből fakadnak.

Ezek a konfliktusok mind-mind természetesek, azonban nem szabad legyintenünk rájuk, mondván, hogy “majd elintézik ők egymás között.” Elkerülni nem lehet őket, nem is kell, de a mi felelősségünk nagyon nagy a gyerekeink közti viszony alakulásában. Ha jól kezeljük a konfliktusaikat, az felnőtt korukban is előnyt jelent majd a gyerekek számára szociális kapcsolataikban.

Mit tehet a szülő?

Nézzük, mit tehetünk mi, szülők, és mi az, amitől óvakodjunk. Először is nagyon fontos, hogy mindkét szülő ugyanazokat a dolgokat várja el a gyerekektől értékek szintjén, de persze életkoruk függvényében. Ha a gyerekek azt látják, hogy a szülők következetesek a tévénézést illetően éppúgy, mint az egymás iránti tisztelet és szeretet terén, az stabil értékrend kialakulásához vezet. A szülőknek mindig éreztetniük kell a gyerekeikkel, hogy mindegyikük egyformán fontos, és mindenkit ugyanannyi figyelem, dicséret, törődés és türelem illet meg. A nagyobb gyerekek gyakran érzik, hogy a kicsik többet kapnak. Talán a legnehezebb egy kicsi gyerek számára (főleg, ha ő az elsőszülött), amikor kistestvére érkezik. Fontos tudnunk, hogy az immár nagytestvérré avanzsálódott gyerek mindenképpen fog érezni egyfajta veszteséget és félelmet attól, hogy már nem szeretik annyira, de nagyon nem mindegy, hogy ezt meddig és milyen mértékben érzi. Amit tehetünk: folyamatosan dicsérjük, beszélgessünk vele, kérjük ki a tanácsát, véleményét, adjunk neki feladatokat. Ugyanakkor ne mondjuk azt neki, hogy “te már az okos nagylány / nagyfiú vagy”, mert sok gyerek nem akar okos nagylány / nagyfiú lenni, amikor a kisbaba egész nap az anyukája karjában lehet…

A gyerekek számára nagyon fontos, hogy érezzék: a szüleik tiszteletben tartják kívánságaikat, igényeiket – természetesen a lehetőségekhez mérten. Sokat jelent egy gyereknek, ha megvan a saját tere, ha időnként egyedül lehet, és testvérei nem nyithatnak rá, vagy nem vehetik el csak úgy a játékait, könyveit. A szülő ebben is segíthet: magyarázza el, hogy mindig meg kell beszélniük egymással a testvéreknek, ha kölcsön szeretnének venni valamit a másiktól, de azt is emelje ki, hogy milyen jó dolog, hogy nem csak saját ruháikat, tárgyaikat használhatják, hanem időnként a másikét is.

Nem baj, ha dühös!

A fizikai erőszakot nem szabad engedni, ugyanakkor teret kell adni a negatív érzelmek kifejezésének is. A testvérek közötti feszültségeket úgy tudjuk a legjobban levezetni, ha megkérdezzük mindkét (mindhárom, stb.) felet, pontosan mi is történt, fogalmazzák meg, mit éreznek és mit tartanának igazságosnak. Ne döntsünk feltétlenül helyettük, inkább próbáljunk megmaradni az objektív tanácsadó szerepében, ameddig csak lehet. És még egy fontos dolog: ne nevezzük rossz gyereknek az egyik testvért a másik védelmében, mert, miközben lázad majd ez ellen, egy idő után  el is fogja hinni magáról, hogy ő tényleg rossz, és eszerint fog viselkedni.

Beszélgess vele!

A családi programok  nagy élmények, hiszen ezeken együtt vesz rész mindenki, de gondoljunk arra is, hogy a gyerekek sokszor könnyebben nyílnak meg és beszélnek az őket foglalkoztató dolgokról, ha időnként kettesben lehetnek valamelyik szülőjükkel. Teremtsünk alkalmat ezekre a beszélgetésekre, mert felbecsülhetetlen értékűek!