Nagyszülővé válni – amitől ők is félnek

Szülővé válni nem könnyű, ám ennek a folyamatnak vannak más részesei is – az alábbiakban három olyan rejtett stresszforrásról hallhatunk, amely inkább a nagyszülőket fenyegeti.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. július 12. czefernek.lena

Szülővé válni nem könnyű, ám ennek a folyamatnak vannak más részesei is – az alábbiakban három olyan rejtett stresszforrásról hallhatunk, amely inkább a nagyszülőket fenyegeti.


Az irányítás elvesztése, a rutin és az új kihívások közötti küzdelem, valamint félelem az előre nem látható problémák miatt – nagyjából ez a három dolog, ami a nagyszülővé válás rejtett stresszforrásait okozza. Az alábbiakban a Modern nagyszülők kézikönyvéből (The Modern Grandparent’s Handbook: The Ultimate Guide to the New Rules of Grandparenting) Dr. Georgia Witkin, a gradparents.com szakértőjének könyvéből szemezgettünk.

1. Rutin kontra változás

Előfordulhat, hogy minden álmunk valóra válik: a gyermekünk férjhez megy, kiköltözünk a kertvárosba, majd az élet egy gyönyörű unokával ajándékoz meg minket, közben pedig a munkahelyünkön is új kihívásokkal színesülnek feladataink, mégsem boldogságot, hanem levertséget tapasztalunk magunkon? Nos, nem egyedülálló jelenségről van szó!

A megoldás kulcsa az ezzel együtt járó változásokban keresendő, ugyanis még egy jó irányú fejlődési folyamatban is el kell engednünk bizonyos megszokott dolgokat. Nagyszülővé válni nem csupán boldogsággal, de kihívásokkal teli feladat is lehet. Alkalmazkodnunk kell a kialakuló helyzetekhez, amire az agyunk úgy reagál, mint minden stresszhelyzetben. A pulzusszám, a légzésszám, a vérnyomás, a vércukorszint, még a hormonszint is készenlétben áll egy lehetséges vészhelyzet megoldására, mert ha az unoka beteg, a gyerekünk autója lerobban, nem jön a bébiszitter, bizony hirtelen ránk van szükség. Ha pedig ezek a váratlan események felhalmozódnak, az nem csak fizikailag merít ki minket, hanem mentálisan is.

Mint nagyszülők, tisztában vagyunk vele, hogy unokánknak stabil, megszokott életre, környezetre van szüksége – csakúgy, mint nekünk! Így aztán minden egyes zűrzavarnál kibillenhetünk egyensúlyunkból. Ha ezt szeretnénk elkerülni, próbáljuk meg egyéb napi rutinjainkat megőrizni, amennyire csak lehetséges! A testünk ugyanis ezekkel védekezik a stressz ellen. Így hiába voltunk fenn az új jövevény altatása miatt késő éjszakáig, másnap keljünk a megszokott időben, hogy megőrizzük szervezetünk ritmusát! Hétvégén sem érdemes tovább aludni, mert ez is megboríthatja az egyensúlyunkat! Ha pedig mindenáron változtatni kell a megszokott ritmusunkon, akár napi szinten is, akkor alakítsunk ki újat, ami alkalmazkodik a kialakult helyzethez, a lényeg a rendszeresség!

2. A kudarctól való félelem

Egész életünk abból áll, hogy célokat tűzünk ki magunk elé, amelyeket aztán megvalósítunk. Nagyszülőként sem vagyunk másként, szeretnénk segíteni, egyengetni a családunk életét, megoldani a problémáikat. De mi van akkor, ha a kudarctól való félelem is dolgozik bennünk? Ha például szenvedélyes horgászok lévén szeretnénk megtanítani az unokát is a pecázásra, de attól való félelmünkben, hogy az nem tetszik neki, vagy gyermekünknek, elvisszük inkább moziba? Mintha valaki más szemével látnánk hirtelen magunkat…erre is van megoldás:

– Fordítsuk meg a perspektívánkat: nézzünk mindent a saját szemünkkel, úgysem tudhatjuk, mások valójában hogyan tekintenek ránk! Ez segít, hogy merjük felvállalni magunkat, az új szituációkat!

– A kudarcokat tekintsük apró kényelmetlenségnek! Vágjunk bele mindenbe bátran, aztán ha nem sikerül, akkor tekintsük a dolgot tapasztalatszerzésnek! Ezzel egyébként unokánknak is jó példát mutathatunk!

– Kerüljük az önmarcangolást! Próbáljunk meg mindent megtenni, amennyire lehetséges, de ne hibáztassuk magunkat, ha valami nem jól sült el! Ezzel a gyereket is megtaníthatjuk rá, hogy mindenki önmaga védőügyvédje, nem pedig ügyésze kell legyen!

– Ne legyünk a bókok megszállottjai! Dicséret-orientált helyett legyünk feladat-orientáltak. Persze tenni nehezebb, mint szépeket mondani, de egy gyerek is sokkal többre értékeli, ha játszanak vele, mint ha ajnározzák! Mi se a bókok miatt főzzünk különleges vasárnapi ebédet!

– Legyünk elégedettek önmagunkkal! Nincs abban semmi rossz, ha vállon veregetjük magunkat, amikor valami hasznosat csinálunk! Ezzel gyermekeinknek is példát mutathatunk!

3. A kontroll elvesztésétől való félelem

Átlag nagyszülőként valószínűleg egy végeláthatatlan listát vezetünki, tele elvégzendő feladatokkal. Aztán meg azon aggódunk, hogy minden újabb tétel újabb stresszt okoz az életünkben. De ez nem igaz, a magunk számára kijelölt feladatok ugyanis nem okoznak tartós problémát.

A váratlan, “kényszerű” feladatok azonban annál inkább mentális kimerüléshez, stresszhez vezethetnek. Nem lehet előre látni, ha a gyerek elesik és orvoshoz kell vele szaladni, vagy ha beteg a szülő és segítségre van szükség. Ha valamilyen váratlan feladat érkezik, húzzuk ki, vagy ütemezzük át azokat a dolgokat, amelyeket mi uralunk életünk tennivalóinak listáján!

Mivel a való élet rengeteg olyan történést tartogat, amelyek irányítása fölött nem rendelkezünk, a nagyszülővé válással kapcsolatos stressz kezelésében fontos szerep jut az elengedésnek. Ne akarjunk kontrollálni mindent, főleg, ha a küzdelem emberfelettivé válik! Csak azt próbáljuk megváltoztatni, amire képesek vagyunk, és máris lejjebb ugrik az adrenalinszintünk!

És sose veszítsük szem elől a célt, hogy csökkentsük az életünkben előforduló stressz mennyiségét! Azért, mert nagyszülőkké váltunk, még nem kell a gyerekeinkről és az unokáinkról is egyfolytában gondoskodnunk, pláne nem a saját kárunkra! Jó lenne ha legalább ugyanannyira figyelnénk magunkra, mint a család legifjabb tagjaira, de az is elég lehet, ha legalább fele annyit képesek vagyunk magunkkal foglalkozni. Ez pedig – meglátjuk – jelentősen csökkenteni fogja a stresszt életünkben!