Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek „Ne szólj bele, szívem, ezt mi már Anyával eldöntöttük” – Határt vesztett házasságok 2.

„Ne szólj bele, szívem, ezt mi már Anyával eldöntöttük” – Határt vesztett házasságok 2.

Amikor a férj megbeszélne valamit a feleségével, de mindenre az a válasz: „a szüleim szerint nem így kellene”. Hazamegy, és mindahányszor otthon találja az anyósát is. Ő ringatja a gyerekét, ő dönti el, teáztassák-e, és ha férjben és feleségben néha fel is horgad a lázadás vágya, a konkrét kivitelező a férfi kellene, hogy legyen. Mert olyan nincs, hogy az asszony összevesszen az édesanyjával.

Írta: Hojdák Annamária,

Az első részben főképp azt elemeztük, hogyan mérgezhet meg egy házasságot, ha a férj az anyjához lojális a felesége helyett. Most nézzük a másik oldalt!

Vagy a férjed, vagy én!

Matild húsz éve él házasságban. Nagyon fiatalon keltek egybe, a lány szülei kezdettől ellenezték is az ötletet – sosem tetszett nekik az a fiú. Nem tudni, milyen lett volna a házasságuk, ha nem úgy alakul, hogy Matild szülei felépítenek egy nagy házat, amelyben egy szint a fiataloké lett. Ide születtek a gyerekeik is.

A gyerekek felnőttek, lassan mind kirepülnek, de a kapcsolat a férj és a – közben megözvegyült – anyósa között csak nem akar javulni. A férfi nem panaszkodik, csak a gesztusaiból tűnik ki, hogy a család struktúrája nincs igazán ínyére. Az anyósának sincs hozzá rossz szava – de valahogy csak-csak érezni, hogy még mindig nem kedveli. Matild pedig, aki máskülönben dinamikus, sikeres nő, erőn felül próbál helytállni, közvetíteni a harcban álló felek között. Ami annál nehezebb, mert ez a háború szavak nélkül zajlik. A csataterek: a konyha, ahol ritkán tartózkodik egyszerre anyós és vő. A ház két szintje – Matild dönthet, melyiken alszik. És az udvar, ahol küzd egymással a gyep és a konyhakert ideája.

„Leválatlan szülő-gyerek kapcsolat esetén gyakran előfordul, hogy a szülők szinte riválisuknak tekintik gyermekük párját – mondja Bogár Zsuzsa pszichológus. – Úgy érzik, azzal, hogy ő megjelent, elveszítik a gyermeküket. Pedig ez csak a természetes folyamat, aminek minden ember életében le kellene zajlani. Az, hogy leválunk a szüleinkről, nem azt jelenti, hogy meg kell romlania velük a kapcsolatunknak, hanem, hogy meghúzzuk a határainkat, nem hagyjuk, hogy beleszóljanak az életünkbe, a párkapcsolatunkba.

Gyakran szól ez a jelenség a szülőkről, – pontosabban elsősorban mindig róluk szól. Az kapcsolati problémáik, a kiüresedett életük miatt szinte rettegnek attól, hogy a gyermekük kilépjen az életükből, hisz valószínűleg nélküle nem tudnák, hogy mit keresnek egymás mellett. Üres fészek szindrómának nevezi a pszichológia azt a jelenséget, amikor az egyedül maradt szülők nem tudnak mit kezdeni egymással, magukkal, hisz az elmúlt évtizedekben csak mint szülő és szülőtárs címkézték magukat. Azt gondolják, úgy tudják ezt fenntartani – és megakadályozni az üres fészket -, hogy ahol tudják, aláássák a gyermekük párkapcsolati próbálkozásait. Természetesen ezek nem tudatos szinten zajlanak, megmagyarázzák mással (pl. nem szimpatikus az új pár, nem illik a gyerekükhöz), de a jelenség gyökere mindig a leválás megakadályozása.

 

Te a nagymamám vagy, vagy az anyukám?

A határkijelölés fontos mérföldköve az első gyerek születése, az, hogy ekkor meddig engedjük az életünkbe a nagyszülőket. Vannak családok, ahol természetesnek veszik, hogy a nagymama teljesen belefolyik a friss család életébe.

Weird Baby GIF - Find & Share on GIPHY

„Anyósom segítsége először jó ötletnek tűnt – meséli a friss apuka, Zoli. – A szülés előtt eléggé tartottam tőle, hogy mit is fogunk mi kezdeni egy babával ebben a kis lakásban. Úgy tűnt, a feleségemet is megnyugtatja a készséges  »segítség«. Aztán jött a nagy meglepetés: valójában tök jól elvoltunk ketten a babával (édes hármasban), de persze a »segítséget« akkor már nem lehetett visszamondani. Jött, látott, győzött. Mindent jobban tudott, persze, ő már végigcsinálta, ti is felnőttetek, hát nem? A harmónia megbomlott, helyette jött az állandó »fejjél, lányom, a többit én elintézem«. A feleségem így végül  körülbelül fejőstehénnek érezhette magát, én meg leginkább fölösleges elemnek, akinek max az a dolga, hogy leugorjon néha a sarki boltba kajáért. Meg persze, hogy beszerezze a szükséges papírokat.”

Az elbeszélésből úgy tűnik, hogy ebben a helyzetben a feleség sem érezte magát valami fényesen, nagyon gyakori viszont, hogy ő készséggel aláveti magát az anyai irányításnak – főleg, ha már azelőtt is ezt tette -, és a férj kiszorul kettejük szövetségéből.

„Klasszikus felállásban az apuka reggeltől estig dolgozik, az anyuka pedig nagyon egyedül érzi magát az összes szorongásával, az anyasággal kapcsolatos bizonytalanságaival – elemzi ezt a helyzetet a pszichológus. – Ilyenkor kerülhet be az anyai nagymama a képbe. Jön, segít, ott van, eloszlatja a bizonytalanságokat, játszik a gyerekkel, amíg az anyuka főz, vagy akár ő főzi meg az ebédet, hogy az anyukának erre ne legyen gondja. Igen ám, de ezzel együtt szépen beszivárog a család határain belülre. Önhatalmúlag dönt a gyerekkel kapcsolatos dolgokról, pakol, takarít stb. Vagy akár ő veszi át az anyaszerepet, aláásva ezzel saját lánya valódi anyai kompetenciáit. A gyerek előtt tesz olyan megjegyzéseket, mint az »ezt én nem hagynám neki« vagy épp a »miért nem engeded neki?«. Teszi ezt teljes jószándékból, hogy segítsen bizonytalan lányának, az eredmény azonban ellenkező: a fiatal anyuka nemhogy megerősödne, de még bizonytalanabb lesz. Bekerül egyfajta testvérszerepbe a gyereke mellé, az anyaságát egyre kevésbé tudja megélni, megerősíteni. Ennek sajnos hosszú távú következményei is lehetnek, előfordulhat, hogy így felnőve egy gyerek 8-10 éves korára már teljesen semmibe veszi az anyja gyereknevelési, fegyelmezési próbálkozásait, hisz úgy nőtt fel, hogy az anyja nem volt igazi szülőszerepben.

Erre a dinamikára és szerepleosztásra a férjek általában negatívan reagálnak. Először talán még örülnek, hogy van a feleségüknek napi segítsége, de később egyre terhesebbé kezd válni a dolog. Olyasmit élhetnek meg, mintha a feleség, a nagymama és a gyerek lennének egy család, ő pedig egy kívülálló, aki néha megjelenik ugyan, de nem része az egésznek.

Jól szeretni

Semmi baj sincs a nagymamai segítséggel! Az, ha a generációk jelen vannak egymás életében, örömteli és gyümölcsöző lehet mindenki számára, egy jó nagymama, nagypapa pótolhatatlan kincs. Nem az a baj, ha a nagymama esetleg sokat van ott, hanem, ha az ottléte teljesen átrendezi a családi szerepeket” – emeli ki a pszichológus.

Persze, ha átlátnánk ezeket a dinamikákat, valószínűleg bele se mennénk ilyen helyzetekbe. De általában már a házasságkötés előtt megvannak azok a tendenciák, amelyek végül az előnytelen struktúrákhoz elvezetnek.

A feleség ezekben a helyzetekben valószínűleg nincs leválva érzelmileg az édesanyjáról – magyarázza Bogár Zsuzsa. – Valószínűleg az ő kapcsolatukban rejtőzik valami, ami ezt megakadályozta, és ami akár a gyerekkorra vezethető vissza. Lehetséges, hogy az anyának volt gyerekként érzelmi támasza a lánya, és most ezt ő nagymamaként visszafordítja felé, súlyosan megsértve ezzel az újonnan kialakult család határait.” A pszichológus szerint nagyon fontos ezekben a helyzetekben, hogy a felnőtt lány anyja felismerje: ha harmonikus, jól működő párkapcsolatot kíván a lányának, vissza kell húzódnia, mikor a családdá válás folyamata elkezdődik, nem pedig belépni a házastársi szövetségbe.

De nyilvánvalóan nem csak rajta múlik a dolog. Sok esetben a párkapcsolat hiányosságai kiáltanak segítségért – érthető módon behívva valamelyik fél szülőjét, aki szerető aggodalommal figyeli a fejleményeket. Igen keskeny mezsgyén lavíroz itt a felnőtt szülője: úgy segíteni, hogy közben ne sértsen határt, úgy igyekezni – adott esetben – szempontokat, irányokat mutatni, hogy pártatlan legyen, szeretetteli, és hagyja hátra közben a maga érdekeit… Bárhogy is igyekszik, nyilvánvaló, hogy nem futhatja meg felnőtt gyermeke helyett a maga köreit. Észre kell vennie, mikor van, hogy a segítség csak tünetmentesítés vagy elodázás.

„Ha a férj igazán érzelmi társa a feleségnek – akire, attól függetlenül, hogy napközben dolgozik, tudja, hogy számíthat, akivel este megoszthatja az aznap történt élményeit, anélkül, hogy a férje fáradtságra hivatkozva lerázná őt, aki nem keltene lelkiismeretfurdalást feleségében, azzal, hogy »bezzeg én keményen dolgozom a munkahelyemen, miközben te itthon pihensz a gyerekkel«, aki nem segítene a háztartásban, hanem egyértelmű lenne számára, hogy ez ugyanúgy az ő feladata is, mint a feleségéé -, a feleségnek nem lesz szüksége egy másik ember (az édesanyja) érzelmi, fizikai támogatására – vonja le a pszichológus. – Ha már felismertük, hogy ilyen helyzetben vagyunk, a kulcs mindig a pár mindkét tagjának kezében van: fontos megerősíteniük a köztük lévő érzelmi szövetséget, ezzel együtt jól meghatározottan meghúzni új családjuk külső határait.

Nem, nem az a cél, hogy a férfira háruljon a neheze, hanem a közös teherviselés, a társ-ság. (Kép: pinterest)

És ez nyilvánvalóan nem csak a férj reszortja – nagyon is közös munka. Amennyire a férfin áll, hogy bevonódjon a közös életükbe, annyira a feleségén, hogy önálló személyiségként megerősödjön, hogy higgyen abban: képes helytállni feleségként, nem kell átadnia másnak a háziasszony és az anya szerepét.

(GIF: giphy.com)

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Balog: lényegesen javultak a gyermekes családok életkörülményei

Lényegesen javultak a gyermekes családok életkörülményei az elmúlt évben – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, az Országgyűlés...

Close