Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Negatívan befolyásolhatja a gyermekek vérnyomását a mesterséges megtermékenyítés

Negatívan befolyásolhatja a gyermekek vérnyomását a mesterséges megtermékenyítés

A mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekeknek valamivel magasabb a vérnyomása az átlagosnál – derült ki a Berni Egyetemi Kórház tanulmányából.

MTI,

Az első lombikbébi, Louise Brown 1978-ban látta meg a napvilágot. A mesterséges megtermékenyítés ettől kezdve a gyermektelen párok számára is megnyitotta az utat a családalapításra.

Állatoknál végzett kutatások és embereken végzett vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy az eljárás hatással lehet a gyerek későbbi egészségére. A kockázati tényezők hosszú távú alakulásáról azonban kevés információval rendelkezik a tudomány.

A kutatók eredményei szerint a mesterséges megtermékenyítéssel (IVF) született gyerekeknél tinédzser korukban nagyobb a magas vérnyomás kialakulásának kockázata.

Emrush Rexhaj és kutatótársai 54 egészséges, átlagosan 16 éves fiatalt vizsgáltak meg, akik mesterséges megtermékenyítéssel fogantak. Összehasonlításként a kontrollcsoportban 43, természetes úton fogant kortársukat vizsgálták.

A Journal of the American College of Cardiology című szaklapban bemutatott jelentés szerint az IVF-csoport átlagos vérnyomása magasabb, mint a kontrollcsoporté: 119/71 higanymilliméter a 115/69 higanymilliméterhez képest. A különbség kevésnek tűnhet, de már az ilyen kis eltérés is nagy hatással van a szívroham és a szívbetegségek kialakulásának kockázatára.

Az IVF-csoport tagjai közül nyolc résztvevőnek volt magas a vérnyomása (130/80 higanymilliméter), a kontrollcsoportban viszont csak egy személynek.

Néhány évvel korábban a kutatók ugyanezen gyerekeket átlagosan 11 éves korban már megvizsgálta, és eredményeiket összehasonlította a természetes úton fogant kortársakéval. Már akkor mutatkoztak a korai érelöregedés jelei az IVF-gyerekeknél, bár a vérnyomásban még nem mutatkoztak különbségek. Ezeknek öt évre volt szükségük ahhoz, hogy megmutatkozzanak – emelte ki Emrush Rexhaj.

Mivel azonban a kutatás viszonylag kis számú résztvevővel zajlott, ráadásul az IVF-gyerekek mind ugyanannak a központnak a segítségével születtek, az eredményeket körültekintéssel kell kezelni – hangsúlyozta a szaklap.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Magyarország jobbik arcai – Megnyílt a Jószolgálat-díj 2018/19-es évada

Szeptember 5-én, a jótékonyság világnapján a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány megnyitotta a Jószolgálat-díj 2018/19-es évadát, amelyben immár harmadszorra várják a...

Close