Negyedik trimeszter: ami a szülés után következik

A neheze még csak most jön. A babának meg kell barátkoznia a külvilággal, neked pedig meg kell tanulod gondoskodni egy új életről, miközben tombolnak a hormonjaid, és állandóan fáradt vagy. Élet a szülés után.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kisbaba
2018. október 17. Dívány

A terhesség utolsó hónapjában már azt kívántam, hogy bárcsak minél előbb vége lenne. Részben azért, mert már nagyon szerettem volna kézbe fogni a lányom, másrészt pedig azért, mert nagyon elegem volt a hatalmas méreteimből és az ebből fakadó mozgáskorlátozottságból, amit csak tetézett a kora nyári meleg. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy a szülés után egy még keményebb időszak vár rám.

A születés utáni 3 hónapot dr. Harvey Karp amerikai sztárgyerekorvos nevezte el 4. trimeszternek. Karp szerint a kisbabák túl korán születnek meg, és jó lenne még nekik a méhben, ám a nagy fejük miatt kénytelenek világra jönni, még akkor is, ha még nem igazán állnak készen. Így az első három hónap arról szól, hogy megtanulnak a méhen kívül létezni, és alkalmazkodnak az új környezetükhöz

De ez a három hónap nemcsak a kisbaba fejlődése szempontjából fontos időszak, hanem az anya számára is. A test átalakulása nem ér véget, hiszen megindul a tejtermelés. A szervezetben tombolnak a hormonok, miközben meg kell tanulni gondoskodni egy másik életről, mindezt úgy, hogy az ember szinte folyamatos álmatlansággal küzd. Ezért a legjobb, amit tehetsz, ha tudatosítod magadban ezeket a várható változásokat, és megpróbálsz felkészülni.

Hogyan készülj fel a 4. trimeszterre?

Például úgy, hogy feltöltöd a fagyasztót. Mert lehet, hogy a kórházból hazatérve egy darabig lesz segítséged, de előbb-utóbb egyedül fogsz maradni a babával, és nem biztos, hogy a főzés lesz a prioritás. Főzhetsz te is előre a terhesség alatt, vagy megmondhatod a lelkes rokonoknak, hogy ha segíteni szeretnének, akkor így tegyék. A párod is hálás lesz érte. De az is jó, ha egy kajakiszállítós cégtől rendeled az ebédet egy darabig, hogy ne kelljen a főzéssel, aztán meg a mosogatással pepecselni a konyhában.

És ha már a rokonokat emlegettem: tanuld meg elfogadni a segítséget, és kérni, ha szükség van rá! Felesleges makacskodni, meg előadni a szupernőt, hogy te egyedül is mindenre képes vagy. Miért kellene mindent egyedül csinálnod, amikor van segítség? Ha nem akarod, hogy anyósod takarítson nálatok, akkor csak annyit kérj tőle, hogy vásároljon be. Vagy tologassa a babakocsit, amíg te elintézed a tennivalóidat. Így is épp elég sokfelé kell figyelned, bele kell rázódnod az új munkádba, minek nehezíteni a dolgokat, ha nem muszáj?

A cikk itt folytatódik.