Negyvenhez közel is gyönyörű a szülés

Olvasónk a késői babától tanulta meg, milyen értékes minden perc, amit a kicsivel tölthet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. január 12. szabo.daniel

Olvasónk a késői babától tanulta meg, milyen értékes minden perc, amit a kicsivel tölthet.


Első kettő és harmadik gyerekem között nagy a korkülönbség. A harmadik babát négy évig vártuk, közel sem fiatalon. 35 évesen úgy gondoltam, hogy ez az életévem az utolsó, amikor biztonsággal életet adhatok egy újabb gyermeknek – de további négy év telt el, mire megfogant. Már nem is számítottunk rá, így leírhatatlan boldogság volt átélni. A terhességemet – ami gyakorlatilag teljesen problémamentes volt- végig beárnyékolták az idősebb kismamákat rémisztgető adatok, vizsgálatok.

Megcsináltattuk a kombinált tesztet, ultrahangvizsgálatot, háromdimenziós ultrahangot – ez némileg megnyugtatott.”Idős” korom ellenére semmi egészségügyi problémám nem volt.

Sőt: a három terhesség közül ez volt a legkönnyebb. Fogalmam sincs, miért kell túldimenzionálni a késői szülés esetlegesen felmerülő problémáit! Nagyanyáink is szültek ebben a korban, azzal a különbséggel, hogy míg a mai nők gyakran az első babát vállalják későn, addig régen a sokadikat.