Nem fiatalodsz a gyermekeidhez
Pedig milyen jó lenne és mennyire szeretnénk hinni, hogy csak a gyermekeink nőnek, mi ugyanolyan fiatalok maradunk, sőt: egyenesen hozzájuk fiatalodunk. Sajnos nem így van, de néha azért megvezethet minket az élet.
Amikor az ember gyermekei elérnek egy bizonyos kort (valahol a tizenéveik vége felé), átalakul a szülő-gyermek kapcsolat, és jó esetben barátság lesz belőle. Aminek megvan az a veszélye, hogy ilyenkor a szülő (aki jó esetben a negyvenes évei vége felé jár) hajlamos azt hinni, hogy ismét húsz éves.
Hát valahogy így járt Saskia Sarginson író, aki a brit Guardianben osztotta meg sztoriját. Aki nem csak a már a húszas éveikben járó gyermekei szóhasználatát vette át, de megszerette az általuk hallgatott zenéket is. Így történt, hogy egy szép napon a huszonéves fiával ment el egy táncos-fitneszes eseményre, ahol a legnagyobb meglepetésére a várt középkorosztály helyett rengeteg fiatalt talált.
Miután meggyőzte magát, hogy nem túl öreg ehhez az egészhez, nagy lelkesedéssel vetette bele magát a kétórás foglalkozásba. A végén fáradt volt, de győzedelmes, hiszen túlélte, majd miközben mindenki visszavedlett az utcai ruhájába, véletlenül megütött egy fiatal szakállas férfit, akivel aztán beszélgetésbe elegyedett. A csevegés kezdett érdekes fordulatot venni, és Saskia már majdnem beleélte magát, hogy itt valamilyen kialakuló szimpátiáról van szó, amikor egy idő után az író rámutatott a fiára, és közölte, hogy indulniuk kell.
„A fiad? Menő. Én is mondtam az anyámnak, hogy lejöhetne velem, imádná. Jól kijönnétek egymással” – hangzott a választ, ami hidegzuhanyként érte a szerzőt, hiszen kiderült, mégsem huszonéves, „csak” egy jó fej anya. Ez a gond, ha egy háztartásban túl sok a huszonéves: ha nem figyel az ember, könnyen elveszítheti identitását: annak képzeli magát, aki volt, és nem annak, aki.
