A nyári szünidő veszélyei

A police.hu figyelemfelhívó tanácsokat tett közzé oldalán, amelyekkel a gyermekek és a szülők csökkenthetik a vakáció veszélyeinek kockázatát. Fogadjátok a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és balesetmegelőzési ajánlásait a nyári szünidőre!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
veszély
2017. június 20. Police.hu

A nyári szünidő beköszöntével a gyermekek kikerülnek a biztonságot adó iskolafalak közül, ám sok munkába járó szülőnek nehézséget okoz elhelyezésük, állandó felügyeletük. A tanítás befejezését követően a gyermekek felszabadultabbá, óvatlanabbá, figyelmetlenebbé válhatnak, sok szabadidővel rendelkeznek, így gyakrabban jelennek meg a közterületeken, a parkokban a játszótereken és az utak mentén. Nagyon fontos, hogy a szülők felkészítsék a gyermekeket, azoknak a veszélyhelyzeteknek az elkerülésére és kezelésére, amelyek őket érhetik.

A legszükségesebb tudnivalók

– Értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen, ne adják oda idegeneknek.

– Táskájukat közösségi helyeken ne hagyják őrizetlenül. A legjobb, ha azt mindig maguk mellett tartják.

– Idegenekben – még ha kedvesek is – ne bízzanak meg, velük ne menjenek sehová, még útbaigazítás céljából sem.

– A késő esti órákban lehetőség szerint ne egyedül induljanak haza, hanem egymást védve-kísérve.

– Ha támadás éri őket, ne az értékeiket, hanem testi épségüket védjék.

– Feltétlenül tanulják meg szüleik telefonszámát, és ismerjék a segélyhívó telefonszámát, a 112-t is.

– Szórakozó- és közösségi helyeken italaikat ne hagyják őrizetlenül, amennyiben ez mégis megtörténik, ne igyanak abból, hiszen nem tudhatják, hogy nem került-e bele valamilyen szer.

– Ne próbálják ki a különböző kábítószereket, mert hatásuk kiszámíthatatlan és könnyebben válhatnak áldozattá és elkövetővé is.

A szülők gyermekeikkel együtt tekintsék át a legfontosabb gyalogos és kerékpáros közlekedési szabályokat, vizsgálják át a gyermekeik kerékpárját és szükség esetén szereljék fel a kötelező tartozékokkal, mint például a fékkel, világítóberendezéssel, prizmával, csengővel. Nagyon fontos, hogy a kerékpárok műszaki állapota mellett saját és gyermekeink biztonságáról se felejtkezzenek el. Kerékpározás, görkorcsolyázás és a gördeszkázás közben használjanak bukósisakot, védőfelszereléseket. A szülők és a közúti közlekedésben résztvevők a nyári időszakban különösen ügyeljenek a gyermekekre, akár az úton, vagy annak közelében gyalogosan, vagy kerékpárral jelennek meg.