Öt kamera működik a Babales programban a Szent János Kórházban

Öt kamera segítségével az interneten keresztül is láthatják inkubátorban fekvő koraszülött gyermeküket a szülők előre egyeztetett időpontban a Szent János Kórházban elindult Babales program keretében - közölte az intézmény koraszülöttrészlegének vezető főorvosa az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
koraszülött
2018. szeptember 20. MTI

Tory Vera azt mondta, minden tizedik újszülött koraszülöttként jön a világra, sokszor csak 400-500 grammal születnek, és hónapokat töltenek inkubátorban.

A program segítségével ebben az időszakban a családtagok az inkubátor tetejére szerelt sterilizálható kamera segítségével is figyelhetik gyermeküket – tette hozzá.

Jelenleg öt kamera van, de ezekkel – elmondása szerint – ki tudják elégíteni az igényeket, mert áttehetők az egyik helyről a másikra.

A tesztidőszak alatt 51 családnak ajánlották fel ezt a lehetőséget, és a legtöbben “távoli ölelésként” élték meg a Babalest – fogalmazott a főorvos.

Kitért arra is, anonim babamentő inkubátort is kihelyeztek, amelyre szintén kamerát szereltek fel, hogy azonnali ellátást tudjanak nyújtani az otthagyott gyermekeknek.