Pillanatfelvételek

Határvonal vagy frontvonal? Történetek, amelyek mindannyiunkkal megeshetnek. A történetek mögött életek, érzések, gondolatok, helyes vagy helytelen döntések. Mit rejtenek el és mit fednek fel a szavak, gesztusok? Hol siklik félre a közelség és szeretet utáni vágy, öröm helyett miért marad gyakran csak az üröm? Sorozatunkban bepillantunk a banális, mindennapi konfliktusok „mögé”, keressük a lélektani mozgatórugókat, fordulópontokat, és legfőképpen a tanulságokat.

Ahhoz, hogy egészséges felnőttként működni tudjunk, többé-kevésbé szükségünk van arra, hogy elhatároljuk magunkat a külvilágtól. Eddig tartok én, eddig a külvilág. Ez jellemző rám, ez pedig rád. Ez az enyém, ez nem, és így tovább. Megannyi öntudatlan fal, amellyel körbebástyázzuk identitásunkat. A kapcsolódás csodája abban van, hogy miközben féltve vigyázzuk önmagunk sérthetetlenségét, mégis képesek vagyunk ezeken az elhatárolódásokon felülemelkedni. Ki tudunk nyitni a falainkon ajtókat, átjárókat építünk egymás felé, vagy éppen közös falakkal közös tereket hozunk létre együtt. Sajnos azonban túl sokszor válnak énünk bástyái találkozási pont helyett frontvonallá.

Petra éppen a vacsoraasztalt szedi le, miközben Laci a kiterített újságba merül. Petra egy ideig szótlanul tesz-vesz, majd enyhe ingerültséggel a hangjában megszólal:

 – Muszáj volt olvasnod az asztalnál? A gyerekeknek sem szoktuk megengedni, hogy vacsora közben tévézzenek, vagy a mobilon játsszanak.

–  Reggel óta nem volt időm elolvasni. Nem hiszem, hogy szükség volt rám a „melyik szoknyát vegyem fel az oviba” témakörnél…

–  Bocs, de azt hittem, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak.

Mi történik a határvonalakon? Kapcsolódás lesz vagy front nyílik? A kiindulás a maga némaságában is beszédes: Laci egyértelműen jelzi aktuális határait. Az újság képszerűen is megmutatja, hol van a fal, ami őt most körbeveszi. Információfüggönyt von maga köré. Bármi miatt legyen is erre szüksége, a jelzés egyértelmű: magam akarok lenni. Petrának – már a néma pakolgatásból is érződhet – ez nem tetszik, sok asszonytársához hasonlóan ő a család kapcsolatfelelőse. Saját feladatának érzi, hogy egyben tartsa és tudja a családot, kicsiket, nagyokat együtt egy közös burokban, az otthon falai között: ott különösen. Az önálló határok kinyilvánítását ezért sértésnek érezheti, saját törekvései megcsúfolásának. Formálisan valószínűleg igaza van Petrának, igen, a szabályok mindenkire vonatkoznak. Azonban a gyerekeknél alkalmazott módszerrel szeretne áttörni Laci védővonalain is: a normákra hivatkozik, mint egy szülő, és nem társként figyel a társra, nem kapcsolódást keres. Laci csak behódolhat vagy erős védekezéssel reagálhat.

–  Na, ez tisztára olyan volt, mintha anyukádat hallanám! 

–  És ez most hogyan jön ide? Egyébként te meg az apádra hasonlítasz. Folyton szerteszét hagyod a holmidat… 

–  Nem hagyom szét, csak nem teszem el azt, amire hamarosan szükségem lehet. Vedd tudomásul, hogy itthon nem vagyok hajlandó állandóan pakolgatni. Nem várunk vendégeket!  –   Ez is tiszta apád – pedig én nem apukádhoz mentem hozzá! Annak idején még együtt mosolyogtunk az ő gyengéin – az most hol van? 

– És te nem hasonlítasz egyre jobban a szüleidre? Szőrszálhasogató és házsártos lettél. És eltűnt belőled a tolerancia – legalábbis irányomban.

– De hát mégis kitől várhatnám, hogy a kedvemért változtasson a rossz szokásain, ha nem az életem párjától?

– Mondjuk, kezdhetnéd magadon! 

A teljes cikk – a dialógusok elemzésével – a www.kepmas.hu  Lelkivilág rovatban olvasható.